|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 19:00 - |
 |
[35-16] [15-1]
 -Nem tudunk semmit. Így találtuk. Ha megnézed -a test felé intett a mancsával, -nincsenek rajta sérülésnyomok, viszont a végtagjai és a nyaka ki vannak csavarodva. Nem tűnik természetes halálnak, sőt, egyáltalán nem természetes jelenség. Éppen ezért Auréllal egyetértettünk, hogy a legjobb lesz a természetfelettivel konzultálni ebben az esetben-magyarázta az alfahím.-A Vándorok talán segíthetnek megtalálni a válaszokat a kérdéseinkre. Senki máshoz nem fordulhatunk.-mondta sötét tekintettel. |
 A hím biccent Aurélnak, majd értetlenül a vezér felé fordul.
-Mégis ki ölte meg?És miért kellenek ehhez a vándorok? |
Pillantását a belépő bétafarkasra kapja, és biccent neki.
-Yama-fülét megbillenti a halott farkas felé.
-Castort megölték. Kirari most keresi Serent.-mondta szűkszavúan. Ha Yama kíváncsi a részletekre, akkor kérdezhet, és Ezio válaszolni fog, de amúgy komor hallgatásba burkolódzik. Mikor Aurél kijelenti, hogy csendre és nyugalomra van szüksége, Ezio helyeslően bólint.
-Persze. Amint megtudtál valamit, várunk vissza-mondja neki, majd elgondolkodva néz maga elé, összevont szemöldökkel. |
 A farkas alig észrevehetően bólint és sokáig nem is szól semmit. Rápillant vezérére és megpróbál rámosolyogni.
- Egyet se félj, Ezio vezér, amíg engem látsz! - mondta, de hangja nem tűnt annyira vidámnak és erősnek, mint szerette volna. A barlang visszhangjába egy másik falkatag hangja szólt bele. A mogur érdeklődve nézett a hang irányába, majd értetlenül leste a bétát, hiszen mit keresett ő itt? Senki nem hívta! A farkas hirtelen felborzolta a bundáját, majd megindult a kijárat felé, de megállt Yama mellett.
- Ezio vezér, tégy úgy, ahogy jónak látsz, én addig elmegyek beszélni a Vándorokkal. Nyugalomra és csendre van ahhoz szükségem. Castor miatt jelen pillanatban azt gondolom, hogy erre nem a barlang a legmegfelelőbb hely. - mondta, majd biccentett egyet, és, ha nem akar tőle senki semmit, akkor kisétál szépen a barlangból.
// Folyt. Ragnar hegység // |
A hím hangtalanul osont a barlang felé. Hallotta a sikítást, ami pontosan olyan volt. Képtelen volt komornak mutatkozni, reménykedett, hogy tűz pusztított. De már mikor közel ért, elszomorodott, hogy itt nem jelenhetett meg a Csoda. Belépett a barlangba... A mogur és az alfa valamivel arébb álltak. A csavarodott farkast bámulta, tébolyultan, akár a tüzet. Közelebb lépdelt, ínyét felhúzta. Nem, nem teheti meg... Küzködve a "kísértéssel, az alfa és a mogur felé fordult. Nem, ők biztos nem vették észre az előbbi majdnem elcsábulást...
-Üdvözletem-emelte magára komor ábrázatát.
|
Osztja a mogur borús hangulatát, és ezt kifejezendően rá is bólint Aurél utolsó mondatára.
-Még sosem volt dolgunk láthatatlan, természetfeletti ellenséggel. Hogy őszinte legyek, a Vándorok az egyetlen remény, mert teljesen tanácstalan vagyok. Ha ez az akármi, legyen kór vagy valami más, továbbterjed, tehetetlenek leszünk, és nem tudunk védekezni ellene.- a mogur előbbi kedves dörgölődzésétől a lelke egy kissé könnyebb lett. Hogy ilyen feldúlt volt, nem csoda. Ezio olyan volt, minte yg apa, aki felelősséget érez a falkája tagjai iránt. Ez olyan volt számára, mintha egy fiát veszítené el.
-Minnél előbb meg kell ejtened azt a beszélgetést velük. Nehogy kifussunk az időből...-mondta halkan. |
A két farkas gondterhelt pillantása találkozott, ám Eziora az aggodalom láthatólag jobban ránehezült. A mogur még életében nem látta ilyennek a vezért és emiatt ő is egyre nyugtalanabbá kezdett válni. Közelebb lépett az alfához és nem túl erősen hozzádörgölődzött vigasztalásképpen.
- Ne hibáztasd magad, Ezio vezér. Nem tudhattad és nem is tehetsz most már semmit, hogy a múlt történéseit visszaállítsd. - mondta, miközben ő is nyelt egy nagyot a mondat végén, majd lenézett a holtan fekvő farkasra. Olyan nyugalom áradt könnyedén fekvő testéből, feltéve, ha nem lettek volna végtagjai irreálisan kicsavarva. És talán Castor lelke is, aki már nincs velük teljes nyugalomban lehet, hacsak a hangok nem kínozzák.
Aurél felkapta a fejét a gondolattól. Tényleg meglehet az, hogy szegény falkatársának a lelke fönt szenved? Kínozzák és sokkal nagyobb fájdalmakban részesülhet, mint itt lent, a Földön?
Lepillant ismét a farkasra, majd felnéz a vezérre, bólint egyet, majd halkan helyesel.
- Ez lesz a legjobb. Egyre kevésbé tetszik nekem ez... - morogta az orra alá, közben mancsát tanulmányozta. |
-Igen, én is látom...-mondta gondterhelten. Elkapta tekintetét Castorról, és Aurélra emelte.
-Castor nem mondta meg konkrétan, mit hallott. Csak azt említette, hogy egy hang beszélt hozzá, és hogy nem mondhatja el senkinek, csakis neked. De betegnek látszott, és olyan félelem volt a szemében, Aurél...-Ezio hangjából kihallatszott a lelkiismeretfurdalás. -Ha jobban igyekeztem volna, talán tudtál volna segíteni neki. Azt gondoltam, a rémület normális nálatok az első alkalommal, és ezért nem vettem komolyan őt -hangja elhalkult kissé, szinte sugárzott belőle a bánat. -Mi lehetett ez? Talán meg kéne kérdezned a Vándorokat, ők tudni fogják.- |
A farkas némán lehajtott fejjel várta a pillanatot, hogy a nőstény is elmenjen, majd lassan felnézett Eziora. Szeméből nem lehetett semmi bizakodót kiolvasni.
- Nem természetes halál, uram, és minden bizonnyal az sem lehet, hogy egy másik farkas bánt el így vele. - bement a vezérével együtt a holtan fekvő farkashoz és lenézett rá.
- Nincs sehol harapás, se karmolás, se vér. Pontosan mit üzent a hang, Ezio vezér? - nézett komolyan a hatalmas fekete farkasra, egyenesen annak a két szemébe. Várta a másik reagálását, nem tudta, hogy mit gondoljon, mindenesetre az biztos volt, hogy a szíve nem a másik farkas szerelmes pillantásától ver olyan hevesen, hanem inkább a ránehezülő félelemtől, ami majd' szétszakította belülről, pedig valóban nem paragépként volt köztudott a falkában, de, ha hangokról volt szó, akkor ott már helye sem volt a viccnek, de a nyugalomnak sem. |
 Amint a mogur és az alfa ideértek, tehetetlenül nézte a földet. Utálta, ha elveszítenek egy csapattagot. Egyrészt mert az ő feladata volt megvédeni a többieket, másrészt mert ilyenkor Hylian-ra gondolt. Vajon él még a testvére, aki a tündérmese valóságosságának tiszta híve volt?
Mikor Ezio bement a barlangba, érezte, hogy valami nincs rendben, és ilyenkor tanácsos követni a vezér utasításait.
- Igenis - biccentett gyorsan. Örült, hogy Ezio nem ordítja le a fejét idegességében, de az eset még fennálhatott, ezért gyorsan megpördült a tengelye körül, és elnyargalt, amilyen gyorsan csak tudott.
//folyt. Fenyves, legalábbis remélem :P// |
Azonnal kiolvasta a mogur tekintetéből, hogy valami rettenetes történt. Szinte félrelökte, úgy rontott be a barlangba. Tekintete elkerekedett a groteszk pózban heverő halott láttán.
-Nem-mordult fel keserűen, és szőre végig a tarkóján és a gerince mentén felborzolódott tehetetlen dühében. -Ki tehette ezt?-suttogta maga elé, és szemei jégkék erővel parázslottak fel, ahogy Kirari és Aurél felé fordult. -Kirari, menj és keresd meg Serent! Ő tudni fogja, hogyan halt meg Castor. De az mindenesetre biztos, hogy ez nem természetes halál-vetett még egy pillantást a farkas testére. Szavai határozottan voltak, de az alfából szinte sütött a gyász. Kedvelte Castort...És amiket a hangról mondott a fejében... Ezio megborzongott. Miféle fenyegetéssel kell szembenézniük? Castor halálának nem lehett köze a hanghoz...Vagy mégis? Muszáj volt erről beszélnie a mogurral...De előbb meg akarta várni, hogy Kirari elmenjen.
|
Abban a pillanatban, ahogy a nőstény harcos kilépett a barlangból, meglátta a feléje közeledő mogurt és a vezért, akiktől alig pár perce válhatott el.
- Te mit keresel itt? - lihegte a farkas, amint a barlang bejáratához ért és megállt Kirari mellett. A nőstény arcáról nem lehetett leolvasni a féktelen örömöt, ezért a hím kicsit aggódni kezdett, de végül megrázta a fejét és elfordult a nősténytől és inkább bement a barlangba, de pár pillanat után ki is jött kocogva. Most már értette Kirari rosszkedvűségének az okát, de az aggodalom továbbra is ott maradt benne.
- Ezio vezér, nincs bent senki.. - mondta, majd egy nagyot nyelt és úgy folytatta a mondatot. - Senki, aki kicsit is életképes lenne. - suttogta, majd lehajtotta a fejét. |
A sikoltás hallatán olyan gyorsan futott a barlanghoz, amennyire csak tudott. Mikor már látta a bejáratot, megállt. Szíve nagyokat kalapált a futástól, de végül lenyugodott. Az ifjú harcos óvatosan belépett a barlangba. Érezte, hogy valami nincs rendjén, ezért mindig hátranézett, nehogy valaki idegen kövesse. Mindenfélét elképzelt, mi lehet ott, ami egy másik farkas üvöltését válthatta ki.
Idegesen nézegette a plafont, denevérek után kutatva. Mikor megnyugodott, hogy egy sincs, megkönnyebbülten felsóhajtott. Visszatekintett az útra, és akkorát sikoltott, hogy belerengtek a mohás falak. Szíve egy pillanatra megállt a látványtól, majdnem elájult: egy összetekeredett farkast látott holtan elterülve a földön. Kirari a szívéhez kapott, motyogott valamit, és csak meresztette a szemeit, nem bírt mozdulni. Sokáig lihegett, mintha oxigénhiányban szenvedne, majd tett egy lépést hátrafelé. Öngyilkos farkasról szó se lehetett, hiszen akkor nem rohanhatott volna ide. De mégis, akkor mi történt?
Lassan néhány lépést hátrált, majd megfordult és olyan gyorsan, amennyire csak lehetett, kiugrott a barlangból.
- Castor... - suttogta keserűen. |
Senki nem járt a barlang közelében. Odabent egy magányos farkas ült középen, csontsovány testén felmeredtek a szőrszálak, és tetőtől talpig reszketett. Az ég mintha beborult volna egy pillanatra, és a farkas gericén remegés futott végig. Visszatér...Vissza fog térni! Erőtlen nyögés hagyta el a torkát, és hirtelen a földre zuhant, mintha hátulról meglökték volna. Elméjében borzongató, hideg kacagás visszahangzott, mint mikor beleejtenek a tóba egy kavicsot, és a hullámok körben terjednek szét.
Visszatértem hozzád, suttogta a hang. Ugye hiányoltál engem, Castor, Elinuk fia?
A farkas nyüszített, és a földet kaparta. Végtagjai megrándultak, és mellső mancsa groteszkül kicsavarodott, mintha nem ő irányította volna. Ordításra nyitotta a torkát, szeme forgott, de nem tudott kiadni semmiféle hangot. Torkát ismeretlen erők szorították el. Mókás, annyira mókás... Ti halandók, rettentően szórakoztatóak vagytok. Ugyan meddig küzdesz még, kis farkas?
A farkas háta ívben meggörbült, félő volt, hogy eltörik a gerince. Lám csak lám, neked van tested, kis farkas. Van mit mozgatnod, hajlíthatod ide, hajlíthatod oda... Valami roppant, és a farkas szeme kigúvadt. Eddig vártam, kis farkas, de lassan már elegem van. Túl sokáig voltam kósza hang a szélben...Ne mocorogj, kis farkas, mert csak rosszabb lesz. Emlékszel mit mondtam, hogyha elárulsz engem? A farkas erőtlenül megrázta a fejét, de a fájdalomtól alig bírt lélegezni. Nem emlékszel? Erőltesd meg az emlékezetedet. A hang kegyetlenül tépett bele a farkas elméjébe, és ezúttal hagyta, hogy felsikoltson. Megtiltottam, hogy elárulj engem...De ti halandók! Túlságosan gyávák és ostobák vagytok ahhoz, hogy észrevegyétek a lehetőségeiteket. Képes lettél volna rá, hogy szolgálj, életben hagytalak volna,ha... A farkas pihegett, és azt kívánta, csak legyen vége. Ha. Mindig ott van az a fránya ha, igaz? Vígasztaljon a tudat, hogy nem te tehetsz róla, Elinuk fia. A félelmed a hibás, ami csökött halandó természetedben gyökeredzik. Fájdalom, nem sokat értek. Búcsúzzunk el egymástól hát. Rövid ismeretség volt, de tanulságos.
A farkas nyaka hátrarándult, majd egy utolsó fájdalomhullám futott végig zilált bundájú testén, és elernyedt. A hang már távozott, de vele együtt Castor lelke is. Csak idők kérdése, mikor ér ide valaki, aki meghallotta a sikoltást, de már csak egy furcsa pózban fekvő, néma halottat fog a barlang közepén találni. |
|
[35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Asgard félszigetének földjére léptél, a farkasok világában jársz...Nem is olyan rég váratlan esemény történt, és most isteni farkasok
-Nem tudunk semmit. Így találtuk. Ha megnézed -a test felé intett a mancsával, -nincsenek rajta sérülésnyomok, viszont a végtagjai és a nyaka ki vannak csavarodva. Nem tűnik természetes halálnak, sőt, egyáltalán nem természetes jelenség. Éppen ezért Auréllal egyetértettünk, hogy a legjobb lesz a természetfelettivel konzultálni ebben az esetben-magyarázta az alfahím.-A Vándorok talán segíthetnek megtalálni a válaszokat a kérdéseinkre. Senki máshoz nem fordulhatunk.-mondta sötét tekintettel.
A hím biccent Aurélnak, majd értetlenül a vezér felé fordul.
A farkas alig észrevehetően bólint és sokáig nem is szól semmit. Rápillant vezérére és megpróbál rámosolyogni.
Amint a mogur és az alfa ideértek, tehetetlenül nézte a földet. Utálta, ha elveszítenek egy csapattagot. Egyrészt mert az ő feladata volt megvédeni a többieket, másrészt mert ilyenkor Hylian-ra gondolt. Vajon él még a testvére, aki a tündérmese valóságosságának tiszta híve volt?