|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 19:01 - |
 |
[8-1]
 A hím a válaszon eleinte meglepődött, majd kicsit bosszúsan húzta miatta az orrát, de végül ő se tett semmi megjegyzést, megértette a Vándor akaratát, és hagyta, hogy a hideg átkússzon testén, majd az előbukkanó nap sugarai felmelegítsék bundáját. Egy pillanatig még állt a hegyen és nézett maga elé, majd megfordult és lerobogott a hegyoldalon, hogy minél előbb visszatérjen kedves vezéréhez, Eziohoz, és beszámolhasson neki a Vándortól kapott információkról.
~ Használd a fantáziádat... Ezio ezért engem úgy nyakon vágna, hogy öröm lenne nézni. ~ morgolódott magában egy darabig, majd gondolataiba beférkőztek a sokkal fontosabb kérdések. Mi jön ezután?
// Folyt. Elda barlang // |
A hang mintha mulatott volna a mogur kérdésén. ~Démonokról beszélek neked, Agenor fia. Ha kíváncsi vagy, miért űzhették el őket, hát használd a fantáziádat~ hangsúlyából egyértelműen kihallható volt, hogy a nőstény Vándor nem kíván szólni többet. Egy utolsó jeges lehellet megcsiklandozta a barna farkas fülét, aztán végleg eltűnt. A tompa, hideg gomolygáson áttörtek újra a nap sugarai, és bizsergető melegség kúszott fel Aurél tagjain, hogy megszűntesse a beszélgetés emlékéül maradt kellemetlen utóérzést. |
A mogur hosszas hallgatásba burkolódzott, amíg a hallottakon gondolkodott.
- Mivel érdemelték ki ezek a démonok, hogy száműzöttek lettek...? - tette fel a Vándornak az utolsó kérdést. Nem látta értelmét, hogy a nagyságos lény idejét tovább rabolja, így a válasz után illedelmesen meghajolt és köszönetet mondott a nőstény hangú Vándornak.
- Én, Agenor fia, Aurél mindent megteszek annak érdekében, hogy megvédhessem a falkámat és, hogy a kötelék köztünk és köztetek erősebbé váljon és hiszem, hogy Senior fia is így gondolja. Ha kell, akár saját véremet feláldozom, csak, hogy a világunk megmeneküljön a démonoktól. - ajánlotta fel nagylelkűen,végül a meghajlásból felállt, és nyitott szemekkel nézett az égre. A hangok körülötte kezdtek felerősödni és érezte, ahogy a szél ismét beletúr bundájába, ahogy átjárja azt a hideg.
- Mintha az én mocskos vérem kéne bárkinek is... - sóhajtotta az orra alatt. |
A hang rendületlen nyugodtsággal folytatta a mondanivalóját, valószínűleg, hogy ezzel is csillapítsa a mogur feszültségét. ~Ezek a démonok egy másik világból érkeztek, ahonnan száműzték őket. Most új hazát keresnek maguknak, és ezt a földet szemelték ki. A vezetőjük haldoklik, de ahogy rátapintottál, Agenor fia, a varázsló a legveszedelmesebb mind közül.~ Az utolsó kérdésben a Vándor talán meghallotta a bizalmatlanságot, mert kétszer olyan meggyőzően kezdett beszélni. A hangszínében valami erőteljes csendült, valami, ami kiirtja a kétkedést a gondolatokból. ~Természetesen ebben a háborúban nem lesztek egyedül. Mellettetek állunk, ahogy mindig is tettük... A démonokat el kell pusztítani. A szövetséget a mi népünk és a ti népetek közt még inkább meg kell erősíteni, hogy a kettő ereje pusztító viharként kovácsolódjon egybe, amely elsöpri az ártó lelkeket. Mondd meg az alfádnak, Serion fia Eziónak, hogy a következő újholdkor erősebb vért kívánunk. Vért, amely megpecsételi a kötelékünket. Egy farkas vérét.~a Vándor hangja körbegomolyogta Aurélt, és mintha az utolsó mondatnak külön visszhangja lett volna, nyomatékot adva a kívánságnak. |
A barna farkas hallgatta, amit a női hang súgott a fülébe. A hangja kellemes és nyugtató volt a mogur lelkére, és egy pillanat erejéig meg is nyugodott, amíg a Vándor nem tudatta vele, hogy démonok járnak köztük.
- Démonok? Az hogy lehetséges? - nyögte ki halkan, leginkább csak magának címezve a kérdést, nem a becses égi teremtménynek.
- És mond, csodálatraméltó és rejtélyes Vándor, honnan is kerültek ők ide? Asgardba régóta nem tette be senki a lábát, senki sem vágyott hosszú idő óta idejönni, el voltunk rejtve a többi világ elől, mi keresnivalójuk van itt? Talán visszajöttek valamiért, ami őket illeti, és legfőképp hogy lehet megtalálni a varázslót, aki, gondolom csupán, a démonok vezetője, akiket pusztításra uszít? - tette fel a kérdéseket sorjában. Próbálta visszafogni magát, félt attól, hogy esetleg a Vándor megelégeli és nem fog neki válaszolni. Észrevette, hogy a sötét lelkű lényekről kérdezvén az ő szíve is összeszorul, fájdalom fut át végtagjain, nem túl erősen, csak éppen annyira, hogy halkan felszisszenjen. A Vándor haragjának kivetülése lenne tán ránézve? Vagy egy butus démon próbálna épp most a tudatába férkőzni?
- És ti, hatalmas és rejtélyes Vándorok, ti meg tudjátok őket állítani..? Vagy örökre kerülgetnünk kell őket? - szűrte fogain keresztül, kicsit talán bizalmatlanul. |
Aurél körül a világ hangjai eltompultak, mintha víz menne a fülébe, és egy mintha egy különös, mindentől elzárt buborékban találná magát. Körülötte testetlen suttogás örvénylett, simogatta a tudatát, majd lassan körülfonta azt, és az érthetetlen susogást szavakká formálta a mogur elméjében. ~Üdvözöllek, Agenor fia Aurél !~ ez a mostani hang női hang volt, lágy , mintha ezüstcsengők csendülnének a szélben. ~Csituljon szívedben az aggodalom! Az elméd olyan, akár egy viharos tenger: a kétség és a félelem hullámai felkavarják a felszínét, és zavarossá teszik a vizét...Hagyd lenyugodni, hogy a mélyén megláthasd a válaszokat, melyeket keresel. Változnak az idők, mogur, a gonosz felbukkant ezen a földön is. Démonok járnak köztetek...Kívül talán farkasoknak látszanak, de belül lelkük sötét és nincs más vágyuk, minthogy megtörjék az ellenállásotokat, és leigázzanak benneteket. Van velük egy varázsló is, egy farkas, aki képes másnak mutatni a valóságot, mint ami valójában, és befolyásolja a halandók tudatát... Ezek a démonok képesek anélkül ölni, hogy hozzáérnének az áldozatukhoz.~a hang színezete kissé megváltozott. Örvénylő, sziszegő harag vegyült bele, mint mikor a folyékony mézbe egy csepp arzén vegyül. ~Fivéreimmel és Nővéreimmel attól tartunk, hogy Elinuk fia Castor túl közel került a démonokhoz. Óva intünk réged, Agenor fia, és minden társadat, akivel vadászol, hogy tartózkodjatok tőlük! Felismeritek őket, ha látjátok, mert olyanok ők mint a farkasok a birkanyájban. Ne bízzatok meg bennük, akármit mondanak is! ~a hang elhalkult kissé, mintha hirtelenjében nem lenne több mondanivalója. Vagy talán csak arra várt, Aurélnak akad-e kérdése hozzá. |
A hím a barlangot elhagyván egyenesen a hegy lábáig kocogott. Jó erőben lévő farkas volt, nem fáradt ki annyira a futástól annak ellenére, hogy nem volt vadász. Megállt egy kicsit és felnézett az égig nyúló, hóval borított csúcsokig. Mindig a hegy tetején szeretett beszélni a Vándorokkal, de jelen pillanatban nem érezte szükségesnek ezt, hogy a csúcsra felmenjen. Nekivágott a felfele vezető útnak, hogy séta közben a fentről érkező hideg szél átfújjon testén és kavargó gondolatait lenyugtassa és szavait összeszedje. Egy darabig sétált, amíg késznek nem érezte magát a beszélgetésre, majd leült a hóba, s lehunyt szemmel, fejét az ég felé emelve kezdett az orra alatt beszélni. Torkából csak úgy özönlöttek a szavak.
- Kedves Vándorok, ti, hatalmasra méltóak, ti rejtélyesek, kérdésem lenne tifelétek, amelyet remélem meghallgattok. Castor, a falkatársam, ki boldogan élte eddig napjait, hangokat hallott, melyek tudata csak engem illetett volna, de későn érkeztem hozzá, ugyanis kicsavart, élettelen testtel találtam már rá. Kérdem én tőletek, Vándorok, mi okból történhetett ez? Vétkeztünk talán? - és amint a kérdés elhagyta a száját, a körülötte lévő világ hangja, és a szellő lágy simogatása eltompult és a hideget se érezte. Füle teljesen nyitottá vált a Vándorok szavára. |
|
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Asgard félszigetének földjére léptél, a farkasok világában jársz...Nem is olyan rég váratlan esemény történt, és most isteni farkasok
A hím a válaszon eleinte meglepődött, majd kicsit bosszúsan húzta miatta az orrát, de végül ő se tett semmi megjegyzést, megértette a Vándor akaratát, és hagyta, hogy a hideg átkússzon testén, majd az előbukkanó nap sugarai felmelegítsék bundáját. Egy pillanatig még állt a hegyen és nézett maga elé, majd megfordult és lerobogott a hegyoldalon, hogy minél előbb visszatérjen kedves vezéréhez, Eziohoz, és beszámolhasson neki a Vándortól kapott információkról.