Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 20:39 - |
|
[5-1]
Az omega megnyugodva vette tudomásul, hogy a farkas nem falkabeli, és valószínűleg nem kell ismét egy bokszzsák szerepét betöltenie. Óvatosan belépett a barlangba, amely még fényes nappal is majdnem olyan sötét volt belül, mint anyja gondolatai voltak egykor. Félretette a családi ügyeket, és a jelenre koncentrálva, megpróbált rájönni, hogy hol van az idegenhez képest. Szerencsére nem ment belé, három méterre az istentől megállt. Néhány másodpercig rámeredt, majd óvatosan, megfontoltan körülnézett, látja-e egy falkatársa egy idegennel; de nem látta senki, rajtuk kívül üres volt a barlang.
- T-te köhögtél? - kérdezte némi gondolkodás után. Noha mindig mondták neki, hogy ne álljon szóba idegenekkel, mégis volt benne bátorság, és nem volt aszaltszilvából a szíve, hogy csak úgy eltűnjön, ha valaki beteg. Ráadásul még a szinte teljes sötétségben is mintha öreg lett volna a fehér farkas. - Minden rendben? |
Odin füle megrezzent a hangra, de a főisten nem mozdult. Továbbra is elszántan bámulta a lábai előtt heverő kavicsokat. Egy kis idő múlva megrázta a fejét, a fülei verdesték pofáját, majd pislogva a fény felé fordult, ahol egy farkas sziluettje jelent meg csupán fénylő szemeit mutatva a látogatónak. Megköszörülte a torkát és felállt, amúgy is koszos bundájára még több ág és egyéb kis dolgok ragadtak.
- Ha békés a szándékod, kerülj beljebb - a mondat parancsnak tűnt Odin szájából, reszelős mélysége nem tűnt barátságosnak. |
A naplemente fényében egy szürkés, sovány állat bundája aranybarnának tetszett, amint közeledett a barlang szájához. A fényes korong a képződmény alá bukott, és a farkas visszanyerte eredeti, halvány egérszürke bundáját. A távolba meredt, mintegy figyelve a szél susogását, ahogy átjárja a bundáját és a természetet. Kitiara szeretett erre járkálni. Nem sokan jönnek erre, ergo kevesebben használják élő bokszzsákként. Omega lévén a csöndesebb fajtába tartozott, és épp ezért sokmindent észrevett. Például a barlang mélyéből felhangzó, száraz, öblös köhögést. Egy pillanatra visszahőkölt, majd gyanakvóan lelapította a füleit. ~Jó ég, ez meg ki volt?~ kérdezte magától, majd a barlang tátongó szájához közelítve, óvatosan lépett, talpai alatt alig ropogott az avar.
- H-hahó? - szólt be félősen, a falak visszaverték hangját, mintha válaszolnának. - Van itt valaki? |
A szél utat talált magának a kövek között és süvítve suhant be a barlang száján. Bent, a sötétben rátalált egy magányos farkasra és felborzolta annak fehér szőrét. A farkas kortyokban nyelte a hűs levegőt, mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt. Nyögdécselve ült fel, nekitámaszkodva a barlang falának. Felköhögött, ami visszhangokat verve még hangosabbnak hatott. Vakon meredt maga elé, még ha volt is egy szeme, most nem vette hasznát a sötétben. |
[5-1]
|