|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 20:46 - |
 Már időtlen idők óta ugyanott áll. Senki sem tudja milyen civilizációtól származik vagy hogy került oda. A legtöbben messziről elkerülik...Azt rebesgetik, hogy a Vándorok építették, mások pedig azt, hogy el van átkozva. |
[11-1]
 Imádta ezt a helyet. Alig járt erre valaki, hála a híres átoknak, ami a házat belengi. Olykor csak felmászott egy dombra, és onnan gyönyörködött a kilátásban, mégha a ház bele is lógott idilli képébe. Most is így tett, friss szellő borzolta a bundáját, ő pedig becsukta a szemeit, és elvesztette a külvilágot. A házba sosem ment be, bár nem hitt az átokban, és úgy gondolta, ha mégis létezik, neki már oly mindegy. Oka erre az volt, hogy nem szerette a zárt helyeket, inkább ázott bőrig, mint, hogy egy barlangban vészelje át az ítéletidőt. Persze most sütött a nap, de ezt a házat mintha még a madarak is elkerülték volna, így csak Haaskat lélegzete, és a kitartóan fújó szél hallatszott. |
 Tűnődve nézett a távozó farkas után. Ugyan miért nem adott neki keményebb leckét?
~Öregszel, Hati...~csóválta meg a fejét, majd kocogva elindult a dombon felfelé. Sietnie kell, ha időben az Eredisnél akar lenni, ahol megbeszélték a találkozót hűséges ifjú segítőjével.
//El// |
 A fiatal nőstény rettenetesen megkönnyebbült, mikor Hati leszállt róla. Óvatosan felállt, miközben figyelmesen hallgatta az öregebb szavait.
- Rendben, köszönöm - motyogta félénken. - Megyek is! - A farkasra tisztelettudóan pillantva kocogott el mellette, le a lejtőn. Az öreg hím ezt nem tudta, de Tarys-nak már rémlett, hogy ki is ő. A domb aljában állva reménykedve hátrapillantott, de tudta, ha marad, nagy esélye van, hogy kinyírják. Úgyhogy gyorsan megfordult, és elügetett a folyóhoz, hogy oltsa a szomját.
//folyt. Folyó// |
Még utoljára vicsorgott egyet a feketére, aztán hátralépett, és eleresztette.
-Azt mondod, új vagy itt? Akkor jól jegyezd meg, hogy ez nem biztonságos környék. Úgy hírlik, el van átkozva...nem ajánlatos erre járkálni-dörmögte. Szemeit még egyszer végigfuttatta az idegen nőstényen. Nem gondolta, hogy látott valamit a farkas, de a legbiztosabb az lett volna, hogyha most azonnal elhallgattatja örökre. Azonban Hati még nem tartott ott, hogy lelketlen gyilkossá váljon. Csak akkor tette meg a szükséges lépéseket, ha az elmulasztásuk kényelmetlenséggel járt volna. Zsarnok volt és önző, de nem őrült. Egyenlőre nem. Biccentett fejével Tarysnak.
-Most jobb, ha elmész.- |
Mivel a csapás nem jött, bátortalanul egyenesedtek ki fülei, de rögtön megint lekonyultak, amint a fehér farkas Tarys torkára tette a mancsát.
- Körülbelül 15 másodperce - válaszolta. ~Tudod mit hallottam... még a szél se zúgott, a tücsök viszont nem marad nyugton~ gondolta. És ez a tekintetén is meglátszott. Óvatosan végigpillantott a fehér farkason. Felismert benne valamit, vagy talán valakit... ~Nem, az lehetetlen... Ez ő?~ gondolta, de csak nagyon halványan, mert félt attól, hogy a farkas gondolatolvasó. Végül is, vannak ilyenek. |
Tarys őszintének tűnt, de Hati azóta a szerencsétlen eset óta senkiben sem bízott meg. Rőt fénnyel égő szemeit a feketéébe fúrta, és egyenlőre még nem eresztette. Nagy, fehér mancsát a nőstény torkára szorította, nem túl erősen, csak hogy érzékeltesse ki az úr. Bár nyilvánvalóan erre nem volt szükség, hisz Tarys elismerte Hati fensőbbrendűségét, de a hím hajlamos volt túlzásba esni.
-Mióta álldogálsz idekint?-kérdezte röviden. A tekintetében világosan benne volt: "ha hallottál valamit is, akkor nagyon megkeserülöd!" Hati nem szeretné, hogy felfedezzék...Ámbátor talán nem is lenne túl rossz, ha pletykák kezdenének keringeni a falkák közt róla. Akkor legalább félnének, és a félelem meggyengítené azt az amúgy is labilis lelküket. |
Az ajtó mellett ülvén, Tarys ugyan nem sokat, leginkább egy tücsök ciripelését hallotta, azt is kintről. Ez így ment egy darabig, majd megunta, és felállt - volna. Ekkor az ajtó kivágódott, és a fehér farkas rontott ki rajta, mint egy dühös szellem, és leszorította a nőstényt. A volt vezér szavaira csak makogott, mivel a farkas "akciója" úgy meglepte, hogy egy pillanatra azt is elfelejtette, hogy milyen fajtájú. ~Jó ég, kegyelmezz...~ gondolta, és egy pillanatra lehunyta szemeit. Majd felnyitotta, és egyenesen a vezér szemébe nézett.
- A nevem Tarys - mondta. Nem félt ő (legalábbis a sikoltás mértékéig nem), de meg kell hagyni, nem teljesen hidegvérű. - És... tudod, kissé új vagyok itt, nem tudom mi merre van pontosan... - Meglepetten és a tisztelet jeleként lesunyta füleit, és várt a vezér gyilkos csapására. |
Mozdulatlanul ült a kunyhó közepén, mint egy márványszobor. Narancsszínű szemei a semmibe meredtek, és úgy lobogtak, mint két fáklya. Vártunk téged, szólalt meg a hang az elméjében, és Hati összerezzent. Nyugalmat erőltetett magára, ráparancsolt az izmaira, hogy lazuljanak el. Tudta jól, hogy az erőviszonyok még nincsenek tisztázva, és nem szabad gyengeséget mutatnia. ~Eljöttem, ahogy akartátok~ üzente. Halk morajlást hallott: elégedett kuncogásra hasonlított. Nagyszerű. nagyszerű. Csak tégy mindent a tervünk szerint, és akkor visszanyered azt, ami a tiéd. Hati szíve egy árnyalatnyiva gyorsabb ütemben kezdett verni. És ha hitegetés? Nem bízhat bennük, még nem... ~A szavatokat adjátok?~ A hang várt. Talán mérlegelt, hogy Hatinak van-e joga a szavukat kérni. Mindenesetre megadta. Igen, Nagy Fehér Vezér, a szavunkat adjuk, hogy segítünk neked. De cserébe...Tudod, hogy mi a dolgod. Ó, igen. Tudta. A hím szája sötét vigyorra húzódott. Hamarosan, Nagy Fehér Vezér, hamarosan... A hang ekkor felszisszent Hati fejében, a hím arcizma megrándult, mert a hirtelen hang váratlanul érte, és nem volt kellemes. Valaki van itt! Valaki leskelődik utánad! Gyorsan, gyorsan! A volt alfa érezte, hogy a hang távozik a fejéből, és azzal egyidőben ő megfordult, és kirontott az ajtón. Ráugrott Tarysra, a földhöz szegezte, és felmordult
-Ki vagy?-vicsorgott rá. -Mit keresel itt?-szemei dühödten parázslottak. A hangok csak néha látogatták meg, és Hatinak voltak kérdései. Talán feltehette volna őket, ha a nőstény nem zavarja meg. |
A domb közelében egy fiatal nőstény farkas ólálkodott. Látott erre jönni egy másik, fehér farkast. Kíváncsi volt a jövevényre, de volt esze, hogy egy felnőtt farkashoz nem megy oda azzal, hogy "szia, ki vagy te". Ahhoz azért van intelligenciája, hogy ezt ne tegye meg. Tudja, hogy lehet, hogy el van átkozva az egész, de ezt csak mesebeszédnek tartotta. Egy igazi farkas nem fél holmi mesebeszédtől. Felosont a kunyhóhoz, és ajtócsapódást hallott. Ez inkább hidegen hagyta, mint megijesztette volna. Óvatosan körülnézett, majd leült a háncsajtónál, mint egy kitett kutya, és várt. |
 Egy imbolygó árnyalak közeledett a vidéken úszó ködben. Egyenesen a ház felé tartott, magabiztos, határozott léptekkel. Narancsszínű szemei néha meg-meg villantak a szürkeségben, ahogy körbepilantott. Egy farkas volt csak, aki ilyen céltudatossággal és ilyen kevés habozással a lelkében közeledett volna a nevezetes elátkozott házhoz...Hati, a bukott alfa, az Árnyerdő lordja, a nagy fehér harcos. Elfelejthették őt, kitörölhették a nevét az emlékeikből: azonban ő nem felejtette el őket. Raen falka...Akárhányszor eszébe jutott, Hatinak kedve támadt felkacagni. Azt hitték talán, hogyha megváltoztatják a falka nevét, azzal megvédik magukat a bosszújától? Eszetlen ostobák! Hát csak higyjék halottnak nyugodtan...Egyszer eljön az ő ideje.
Hati belépett a ház tátongó sötétjébe, és a háncsajtó halkan nyikorogva becsukódott utána. |
Már időtlen idők óta ugyanott áll. Senki sem tudja milyen civilizációtól származik vagy hogy került oda. A legtöbben messziről elkerülik...Azt rebesgetik, hogy a Vándorok építették, mások pedig azt, hogy el van átkozva. |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Asgard félszigetének földjére léptél, a farkasok világában jársz...Nem is olyan rég váratlan esemény történt, és most isteni farkasok
Már időtlen idők óta ugyanott áll. Senki sem tudja milyen civilizációtól származik vagy hogy került oda. A legtöbben messziről elkerülik...Azt rebesgetik, hogy a Vándorok építették, mások pedig azt, hogy el van átkozva.
Imádta ezt a helyet. Alig járt erre valaki, hála a híres átoknak, ami a házat belengi. Olykor csak felmászott egy dombra, és onnan gyönyörködött a kilátásban, mégha a ház bele is lógott idilli képébe. Most is így tett, friss szellő borzolta a bundáját, ő pedig becsukta a szemeit, és elvesztette a külvilágot. A házba sosem ment be, bár nem hitt az átokban, és úgy gondolta, ha mégis létezik, neki már oly mindegy. Oka erre az volt, hogy nem szerette a zárt helyeket, inkább ázott bőrig, mint, hogy egy barlangban vészelje át az ítéletidőt. Persze most sütött a nap, de ezt a házat mintha még a madarak is elkerülték volna, így csak Haaskat lélegzete, és a kitartóan fújó szél hallatszott.
Tűnődve nézett a távozó farkas után. Ugyan miért nem adott neki keményebb leckét?