|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 20:58 - |
 |
[53-34] [33-14] [13-1]
 Füleit hátracsapva hallgatta Vidart, és fogalma sem volt róla, mit hihet el és mit nem. Sejtette, hogy nem kap őszinte választ a bátyjától, miért is kapna? Vidar csak és kizárólag akkor vette őt észre mikor akart tőle valamit, az biztos hogy nem fog semmi különösen fontosat Hermod orrára kötni. Hogy elzavarták volna az istenek? Igaz lehet, de semmi sem bizonyítja. A valódi indítékok ott bújkáltak Vidar ravasz fejében, és Hermi tudta, hogy nem fogja belőle kiszedni őket. Vidar sokkal erősebb nála, nem tudna csak úgy a fejében turkálni.
-Száműztek? ...Nos, azt hiszem miután megtudják hogy segítettem, engem is árulónak fognak tekinteni. Valószínűleg egy cipőben járunk -mondta egy sóhajtással, majd arca megrándult, amikor Vidar Édeskének hívta Taryst. Az asgardi harcostól egy ilyen mézesmázos szó felért egy fenyegetéssel. Tarys azonban nyugodtan válaszolt, és Hermod csodálta őt a lelki ereje miatt. Abból amit a nőstény eddig mesélt neki arra következtetett hogy a Starki vadász titulus csak kamu, de Tarys elég hihetően adta elő, valószínűleg ezzel nem lesz gond. Csak Vidar engedné már el őket...
-Öhm...Vidar...-lépett a fekete nőstény elé. -Épp azt beszéltük hogy indulnánk, mielőtt...hát, felbukkantál. Szóval, lassan mennénk is...-nem volt benne biztos, hogy Vidar majd rábólint a dologra, de megért egy próbát. Eddig talán erősebb volt benne a kíváncsiság a bátyjai tervei iránt, de mostmár erősen úgy érezte, hogy minél előbb eltűnnek Vidar közeléből, annál jobb. És Tarysnak is lesz mit megmagyarázni...ha a nőstényt egyáltalán érdekelni fogja. Egy laikusnak úgy tűnhetett, ő is, Vidar is sült bolondok. Talán jobb is lenne, ha Tarys egyszerűen csak otthagyná. Hermodnak nem, de...mindenki másnak jobb lenne. |
 ~Istenek... hát persze.~ Tüdejéből egy reménytelen sóhaj szakadt fel. Lehetne ez a mese még nyakatekertebb? Aligha, de erre nem mert fogadni.
Úgy döntött, most az egyszer jobb lesz vigyázni. Mint legutóbb, a fehér farkassal a kunyhónál. Rájött, hogy nem érdemes feszülten figyelni a két másik beszélgetésére, kihámozni már úgysem lehet abból semmit. ~Csak maradj csendben, ne kavarj sok vizet, és akkor nem lesz semmi bajod~, mondogatta magának. Előnyös lenne ezt a találkozást gyalog elhagyni, vagy legalább túlélni.
A Vidar nevű kérdése felzavarta mély elmélkedéséből.
- A Starkba. Vadász vagyok - válaszolta határozottan, miközben kihúzta magát ültében. Még őt magát is meglepte, milyen hihetően hangzott, de távolabb sem állhatott volna az igazságtól. Úgy érezte, ha megosztja a fehérrel is, hogy vándor, sebezhetőbb lesz, hiszen senki sem sietne a segítségére, amennyiben életveszélybe, vagy valami hasonlóba keveredne... Hermodot kivéve persze. |
 A méretéhez képest elég ruganyosan Hermod és Tarys közé került, ha nem lenne ekkora a hasa lehet még észre sem vették volna. Fülei felfelé álltak és kíváncsian várta a választ öccsétől, ám nemsok értelmeset tudott mondani amire csak kivillantotta a fogait fenhéjázóan egy pár pillanatra. A következő pár perc hallgatással telt, ám Hermod következő lépése meglepte és méginkább, hogy konkrét választ is várt. Ismerte, addig úgysem fogja békén hagyni és Ő is rágódni fog rajta, hogy most miért is jött le....A tervét senkinek sem akarta elárulni, hogy az uralma alá akar hajtani minden világot, csak elősször követőket kell hozzá szereznie ami nehéz lesz....~Nehéz volt ide lejutnom. Elhiheted, hogy őszinte választ nemfogok adni.~ adta az öccse tudtára gondolatban, amit Tarys nem hallhatott, bár meglepheti Hermod reagciója a semmire....
-Az istenek elzavartak Engem is, hisz amit tettem az megbocsájthatatlan....és úgymond megjavulni küldtek le, bár a hatalmam megmaradt....-jelent meg a válasza végén egy kaján vigyor, hiszen tisztában volt vele, hogy az ereje hatalmas és nemtudja elvenni tőle sem apja, sem öccse hiszen ezzel lett megáldva. Tarys-ra pillantott, majd lehajtotta a fejét és egymagasságba szegezte a másik felé a kérdés.
-És te, Édeske....melyik falkába tartozol?-kérdezte enyhén mézes mázos hangon, de a választ sem várva vissza pillantott a válaszoló öccsére. Tisztában volt vele, hogy nemtudja megállni szó nélkül. |
Rendkívül megkönnyebbült, mikor Vidar viselkedésében változást tapasztalt. A kis erődemonstráció után úgy tűnt hogy hajlandó megérteni, hogy Hermod nem tud semmit semmiről. Az istenfarkas elnyomott egy sóhajt. Természetesen nem hitte el, hogy Vidar senkit sem akar bántani, ismerte a bátyját és kellőképpen tartott is tőle. Mindenesetre örült hogy most az egyszer megúszhatja a találkozást, méghozzá egész olcsón. Azt azért mégsem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze:
-Vidar...Mondd, miért jöttél te is ebbe a világba?- hangja tétova volt. Nem akarta faggatni Vidart, nehogy visszakattanjon pusztító üzemmódba, de ezt mindenképpen tudnia kellett, ha nem akart innentől fogva folyamatosan ezen rágódni. Vetett egy oldalpillantást Tarysra, és tekintetével azt üzente a nősténynek, hogy ne aggódjon, elválnak útjaik Vidarral. |
Sebei nyalogatása közben, szinte csak fél füllel figyelt Hermod szavaira. Ez a Vidar - már amennyire kivette a párbeszédből - elég tekintélyes lehet az ő "világukban". Most már tisztán tudatosult benne, hogy vele nem lenne jó ujjat húzni.
A szinte Tarys fejéből visszhangzó Vidar gondolata pedig meg is ugrasztotta volna őt, ha ülésből tudott volna ugrani. A további események során jobbnak látta a földhöz lapulni, és inkább csöndben maradni. Őszintén szólva, eddig is tehette volna ugyanezt.
~Elmegy... ugye?~ lehelethalk sóhaj jött ki belőle, és valamennyire felegyenesedett. A bordái között mintha még mindig szúrt volna valami, de már nem volt kedve azzal foglalkozni. A hím farokcsóválására fülei lelapításával jelezte, hogy nem kíván baráti kapcsolatot kialakítani vele. |
Meglepték a testvére őszinte szavai és ezt nem is szándékozta elrejteni, még is ott volt az ördögi vigyor a képén s a szemeiben a hatalom tüze lobogott. Rámeredt valami rémisztően higgadt képpel az öccsére s rezzenéstelenül minden előjel nélkül fehéres fény kezdett körülötte izzani.~Ha a leghatalmasabb vagyok apám után, akkor tapasztald és megtudod!~gondolatmenete hallatszódhatott Hermod és Tarys fejében is, így akarta tudatni, hogy mire is készül. Hamarosan Hermod körül is fehér fény fog lassan kirajzolódni és egy nyaláb köti össze őket, majd leereszkednek s a fény szertefoszlik.
-Ízlelj egy kicsit a hatalomból!-nyalta meg fondorlatosan a pofáját s ismét vissza ült az ördögi vigyor a képére.
-Amúgy meg csak azt hittem tudsz valamit amit én nem...-rántotta meg lazán a vállát, majd oda sétált testvére mellé s a mancsával kicsit oldalba bökte.
-Na nyugi...nem akarok senkit sem már bántani.-jegyezte még nyugodtan, majd a fekete nőstényre pillantott s megcsóválta a farkát. Tényleg örült volna neki, ha Hermod végre békére lel....Vissza emlékezett arra, amikor lerombolt oda fent mindent...~Lucifer velem van!~biccentette félre a fejét s ez a gondolat már csak neki maradt meg. Észnél volt, de kicsit elbambult.
-De ha nagyon zavarlak titeket tovább állhatok...-dörmögte az orra alatt. De igen határozottan hangzott... |
Hermodot meglepték bátyja szavai. Mintha egy teljesen idegen farkast hallgatna. Mintha Laufey, a jégóriás király szólna hozzá, vagy valamelyik hasonlóan hatalmas ellenségük.
-Hogy mi történt? De hát tudod, mi történt, Vidar...Segítettem neked kicsempészni Fenrirt, az a farkas pedig ellopta őt...Aztán...ellenem fordultál, mindannyiunk ellen, leromboltad a Bifrostot...Amióta idekerültem, fogalmam sincs hol vannak a többiek. Az első farkas akivel találkozom, az Tarys-biccentett a nőstény irányába. -Miért jöttél utánunk, Vidar? Legyőztél minket. És miért pont engem faggatsz?- kesernyés fintort vágott. -Mert "én tudok Odinról a legtöbbet"? Ugyanmár. Én voltam az a fia, akit mindig szégyellt. Hogy tudhatnék róla többet, mint te? Te és Thor, ti voltatok a tökéletes fiai...Még mindig így lehetne, ha nem árulod el őt. Hogy vakíthat el így valakit a hatalomvágy? Rangidős vagy, csak idők kérdése lett volna hogy megkapd Asgard trónját- meredt a fiatal farkas a bátyjára, majd tekintete a nőstényre kúszott. ~Szenved~ Hermod visszafogta a kétségbeesett morgást, ami kitörni készült belőle.
-Semmi értelme nincs ennek az egésznek, Vidar. Ő egy halandó, én meg az istenek legalja, aki honnan tudhatna bármi fontosat is? Kérlek, engedj utunkra. Tiéd a Város, miért nem elég ez neked? -még mindig rátámadhatott volna Vidarra, de jól tudta hogy ő húzná a rövidebbet. Tarysnak meg kell ezt értenie...egyszerűen, Hermod nem hős típus. |
A fájdalom, amivel a fehér hím kényszerítette, hogy szembenézzen, újból emlékeztette, hogy könnyen meghalhat. Nem érezte igazságosnak Vidar felsőbbségét, sőt, semmit sem érzett igazságosnak magával kapcsolatban.
Egy pillanat múlva rájött, hogy az árnyak nem csak Vidar-é, hanem megvan bennük saját félelme is: a haláltól, az emberektől, a szenvedéstől... míg ezen gondolkozott, feltűnt neki, hogy ismét a földön fekszik, de most mintha valaki szorítaná minden oldalról.
Ahogy a fájdalom kezdett eltűnni, a farkasok beszéde is egyre érthetőbbé vált. ~Szóval erre megy ki a játék...~ gondolta, míg esetlenül felült, és megnézte magát. Annyi biztos, hogy Vidar azért kínozza, hogy rávegye Hermodot, amire akarja.
Fogalma sincs, hogyan és mi okozott ugyan apró, de látható sebeket rajta, s miközben azokkal foglalkozott, egy halk morgást intézett Hermod felé, jelezve, hogy meg ne szólaljon. Gondolatai fénysebességgel pörögtek, s végül egyet emelt ki teljesen: ez a farkas most Tarys életéért elárulja a családját. ~Ne mondj semmit, te balfácán, ne mondj semmit...~ |
Ahogy a fekete szuka kivillantotta a fogait s visszafeleselt, Vidar szeme megcsillant, majd egy kárörvendő mosoly került a képére.
-Bátorságod a halálba vezet!-mondta s az árnyai teljesen a földhöz nyomva ismét a kábulat felé vezették a nőstényt.
-Nem tűröm az ilyen beszédet! Fékezd a nyelved!-adta a tudtára, hogy jobb ha nem packázik vele, mert ráfázik. A fejét kissé félrebiccentve pedig az árnyak mégjobban szorítani kezdték. Mintha mi sem történne, Vidar felemelte a fejét és testvérére emelte, majd egy rosszat sejtő mosoly kíséretében oda sétált elé és kiegyenesedett, így észre vehetőbb is volt, hogy sokkalta nagyobb termettel rendelkezik.
-Mondj el mindent...ami veled történt, amit tudsz a többiekről....-s egyre inkább eltűntek az árnyak a szukáról, ahogy Vidar-ban egyre inkább a hatalomvágya kezdett szétáradni.-És Odin-ról! Tudom, hogy te tudsz róla a legtöbbet!-felete halálosan nyugodtan, de valamivel halkabban. A szuka most valószínűleg jobban el van azzal foglalva, hogy tisztogassa a sebeit, de egy árny mellette fog állni. Nem hagyja meglépni, hiszen mással nemtudja fenyegetni Hermod-ot. Lassan körözni kezdett a hím körül, s izmos teste szinte hullámzott a bunda alatt. Kidolgozott volt, jó erőben és hatalmas is! Minden hölgy álma, de az a romlottság ami benne volt azt nem kívánná senkinek, ezért sem állapodott meg soha...meg a halandók közül egyet se tartott méltónak rá. |
Egy pillanatra azt hitte, hogy Vidar meg fogja ölni. Megtehette volna, ezt mindketten tudták. Azonban elengedte, és valamiért ez még jobban fájt Hermodnak, mintha megkínozták volna. Büszkesége, aminek a létéről eddig nem is tudott, sebzetten kiáltott bosszúért a szívében. Hozzászokott a megaláztatáshoz, de most, hogy a nőstény is látta...Jobban zavarta a dolog, mint valaha hitte volna. Ott állt, bundája felborzolódva a tarkóján, és narancsos pupillái kissé kitágultak, ahogy Vidar árnyai most megszűntették Tarys szenvedését. Hermod biztos volt benne, hogy csak egy időre. Ahogy a bátyja elkezdte taszigálni Taryst, mint egy csicskát, a fiatal hímben ismét fellobbant a harag, de nem tett semmit. Félt, hogy Tarys inná meg a levét. Csupán lépett egyet előre, és Vidar szemébe nézett.
-Milyen válaszokat akarsz? Nem tudok semmit, de ha elengeded, felelek a kérdéseidre...már amennyire tudok.- érezte, hogy már ezzel a mondattal is elárulja Asgardot és az apját. Ismét...De nem volt más választása. A nőstény bajban volt, a segítség pedig távol. |
Csak fél füllel, hogy észre ne vegye, de a két farkas beszélgetésére összpontosított. Mégis, milyen rejtély, miféle felsőbb hatalom birtokába jutott ez a két farkas? Halandók, Bifrost, Vidar Odinson... mégis, milyen nevek ezek? És a halandók szó arra utal, hogy... hogy talán ezek a farkasok halhatatlanok, vagy más néphez tartoznak!
Általános döbbenet futott át az agyán, a hallgatózást azonban be kellett fejeznie, mert a fehér hím négy lábra állította. Idegesen (haragtól idegesen), barna szemében szikrázó tekintettel hagyta, hogy a hím az orrával terelje, de a kérdés hallatán kivillantotta szemfogait.
- Na, azért vigyázz mit mondasz! Nem tudom ki vagy, nem is nagyon érdekel, de jegyezd meg: nem vagyok hölgyemény! Egyébként Tarys a nevem - fejezte be egy halk morgás kíséretében. ~Ezért vannak farkasok, akiknek letépték a fülét vagy felhasították az arcát: az első benyomás a legfontosabb. Rossz pont, fehérke!~ tette hozzá magában zord elégedettséggel, remélve hogy a farkasok nem olvasnak a gondolataiban. De miért is tennék, mert ahogy a mesében írva áll feketén-fehéren: minden szereplőnek egyetlen egy különleges képessége van... ha egyáltalán van. Viszont a mese igazsága, mint egy agresszív farkas, most kivillantotta rá gúnyos vigyorát: a saját életében ő a főhős, a Jó egyik szereplője. De itt, mint "halandó", ő most csak veszíthet a Gonosz ellen... |
A nőstényt elengedte, de nem is okozott neki halálos fájdalmat. Csak is arra várt, hogy Hermod mikor kínálja fel magát. Ínye felhúzódott, de inkább egy ördögi vigyorra hasonlított, mint sem agresszívitásra. -Hát jó!-de amint kimondta ezen szavakat az árnyak ismét megjelentek és most már több volt, mint a nőstényen. Egyenlőre csak lefogták a farkast.-Most mit tegyek veled öcsi?-kérdezte foghegyről, majd fejével biccentett és az árnyak eltűntek.-Családtagot nem bántok! Főleg gyengébbet!-mondta s közben szemével ismét a nőstényre kúszott tekintete, majd ismét közre fogták az árnyak, de ezek inkább hasonlítottak a fényre amellyek most elvették a szenvedést a nősténytől és a fájdalma enyhülhetett. Lehet, hogy Hermod számára ez meglepő, de Vidar csak azért tette, mert nem öldökölni jött, hanem, hogy elpusztítsa...a khm...ez meglepi. És, hogy farkasokat toborozzon a háborúhoz. Könnyedén hátat fordítva öccsének arrébb ment, de a nőstény mellé és megragadva annak grabancát felemelte és négylábra állította.-Nos...Öcsikém! Amíg válaszokat nem kapok, a barátnőd itt marad!-felelte egy rosszat sejtő mosoly kíséretében. S az orrával a nőstény oldalához érve lökdöste arrébb Tarys-t. -Nos...hölgyemény, a nevét megtudhatnám?-kérdezte nyájasan még is maró gúnnyal a hangjában. Fel volt készülve esetleges támadásokra.... |
Amikor látta hogy Vidar fájdalmat okoz Tarysnak, a nőstény szenvedése az övé is volt.
-Hagyd békén!-kiáltott kétségbeesetten, szemében villogott a féktelen düh és a félelem. Tisztában volt vele, hogy nem veheti fel a versenyt a bátyjával, de Tarys vonyításába belesajdult a szíve és összeszorult a torka. Lám, erről is ő tehet! Belerángatott egy ártatlan lányt...Ugyan mit ronthat még el? Nem szenvedhetnek mások az ő hibája miatt. Soha nem gondolta volna, hohgy Vidarban ilyen sötétség lakozik...Ostoba volt, egy kötöznivaló bolond, és most Tarys fizeti meg az árát, aki véletlenül keveredett a játszmába. -Őt engedd el, nem ártott neked! Csak egy halandó!-ordította Vidar arcába, majd a nagy fehérbundást egy heves szélroham csapja meg annak jeléül, hogy Hermod nem akar szórakozni.
-Mit akarsz, mit mondjak neked? Nem tudom hol vannak a többiek, nem találkoztam senkivel! De ha tudnám se árulnám el -vágta oda Vidarnak. -Ne egy lánnyal kezdj, itt vagyok én! - Szemei harci tűzzel izzottak fel...Soha nem feltételezte volna magáról, hogy képes lenne megküzdeni a nálánál sokkal erősebb testvérével, de egy nőstény védelme úgy tűnik talán előhozott belőle valami soha nem ismert bátorságot. Háta mögött felörvénylett a tengerparti homok, s Hermod mordult egyet. |
Egy kis idő múlva arca újra normális színt vett fel, és figyelt. Vidar szemében a gyilkos csillogást észrevette, de nem először látta: az emberek szemében is hasonló volt, azon az estén. Fogalma sem volt, mit akar a hím, de érezte, hogy nem jót. Most másodszor kezdett aggódni maga iránt a félszigetre való lépése óta. Hati is majdnem jól elbánt a vándorral.
Hirtelen, mintha nyíl fúródott volna belé, iszonyú fájdalmat érzett az oldalában és a hátában. Félhangosan felnyögött, majd egy újabb hullám következtében (ami ezúttal a tüdejét érhette) elkezdett zihálni és összerándult, mint akibe tűt szúrtak. Leült, oxigénhiányban szenvedve zihált még néhányat, majd mikor elmúlt a fájdalom, egyszerűen lerogyott. Nem volt több kérdése, és ezt jelezni kívánta elkínzott arckifejezésével is. Felemelni se merte a fejét, és inkább Vidar szemébe se nézett, mert nem csak hogy nem tartotta rá méltónak, azonban ha visszaemlékszik az azon az estén történtekre, képes akár megvadulni is. |
 Csak fél szemmel nézett a hölgyikére, de halálos nyugodtsággal a tekintetében, majd egy kis fény látszott megcsillani benne, mikor Hermod-ra pillantott ismét. A gyilkos vigyora ült ki pofájára, agyarai kilátszódtak, de semmi ártó szándék nem volt most benne, csupán a gyűlölet amit érzett Loki iránt. Mikor Hermod Tarys elé állt, Vidar csak egy gonosz kacajt hallatott és ismét a gyilkoló tekintete jött elő. Oda hajolt teljesen közel Hermodhoz és bele nézett a szemébe, mikor az megkérdezte, hogy mit tudna még elvenni.-Akár!-mondta mosolyogva, majd a nőstényre pillantott ahol árnyak jelentek meg és a nősténynek fájdalmat okozva össze szorítják, amíg Vidar engedélyt nem ad az eleresztésre. Majd vissza pillantott Hermod-ra és mély, kissé rekettes és öblös hangján így szólt.-Ha kell azt is! De ha elmondasz mindent amit tudsz, akkor elengedem!-mondta egy ördögi vigyorral a képén. Majd ránézett a nőstényre, s annak a szenvedő és kissé kétségbe esett tekintetére.-Imádom.......amikor.....szenved az áldozat!-mondta s közben ide oda cikázott a tekintete Hermod és Tarys között, majd megnyalta a szája szélét, mint aki majd éhen hal és várta öccsétől a választ. |
-Nincs ártó szándékod?-kérdezett vissza, megemelve a szemöldökét.-Némileg nehezen hihető szavak egy olyan alaktól, aki lerombolta a Bifrostot, hogy örökre száműzze a családját. Nem, természetesen semmiféle rossz szándékot nem feltételezek rólad-a nyers szarkazmus mögött vibráló idegesség bújt meg. Mikor Vidar Taryst hozta szóba, a kis hím védelmezően eléállt, ami némileg mókásnak tűnhetett Vidar szemszögéből.
-Nem a barátnőm- motyogta morcosan, és némileg aggodalmasan konstatálta, hogy Tarys arca egy cékla színét ölti magára, majd újra a bátyjára nézett. -Nem értelek. Mit akarsz ezzel a nevetséges dologgal, hogy meglátogatsz minket? Ne játssz velem, kérlek! Asgard kellett, megkaptad! Mi kell még, mit tudsz még elvenni, az életünket?-pofájára kiült a dac. -Ismétlem. Ne merd bántani a családomat, Vidar Odinson!- |
Értetlenül nézett és hol Hermodra, hol Vidarra emelte tekintetét. Ha kimosták volna az agyát, sem lepődött volna jobban meg. Az eljutott a tudatáig, hogy ismerik egymást, és hogy valami titkuk van, de miért fél Hermod ennyire a fehér hímtől? ~Biztos csak riválisok~ legyintett magában. Viszont Vidar kérdésére rögtön befejezte az elmélkedést, és valószínűleg hetek óta először olyan fehér lett, mint egy hulla, de rögtön utána arcszíne élénk céklavörös színt vett fel a dühtől, és Tarysnak meg is kellett fékeznie magát, nehogy odaugorjon és kitépjen egy szőrcsomót az isten vállából.
- Nem vagyok a barátnője - mordult fel kísértetiesen mély, nyugodt és halk hangon, de nem szólt többet, mert tudta hogy nem kéne elszakítani a húrt. Csak állt, élénk rózsavörös fejjel, karmait a homokba vájva. |
Egy gonosz vigyor jelent meg képén, majd ismét közömbös lett.-Jaj ugyam már Hermod...nem kell félni tőlem! Nincs ártó szándékom!-mondta egy mosoly kíséretében, szemei rávillantak a kis nőstényre.-Nocsak szereztél barátnőt?-kérdezte vigyorogva, de legbelül már a terveit szövögette, amiket jól elrejtett a világ elől. -Amúgy csak gondoltam meglátogatok mindenkit...vagy...majd nem mindenkit!-tette hozzá egy megjátszott angyali arcal, majd tekintete ismét a hímre pillantott. |
Már majdnem felsóhajtott, és ő is elindult a dolgára, mikor súlyos lépteket hallott. Kíváncsian fordult abba az irányba ahonnan jöttek. A lépések magabiztosak voltak, tehát a gazdájuk valószínűleg olyasvalaki aki megteheti hogy megmutassa a jelenlétét. Amikor először megpillantotta a nagy fehér farkast, ismerős volt neki, de nem tudta honnan. Aztán megérezte a szagát, és kis híján megállt a szíve. ~Ez nem lehet.~ Sóbálvánnyá meredve nézte a hímet, a szőrszálak felmeredtek a gerince mentén, fülei a koponyájára lapultak. -Vidar - suttogta kitágult pupillákkal, és hátrált egy lépést. -Hogy kerülsz ide? -kérdezte, és hangja még mindig alig volt több suttogásnál. Egy pár pillanatig csak meredt némán a bátyjára, majd lassan megrázta a fejét.-Nem...nem tudom. Nem tudom hol van- szemei idegesen villogtak. -Ne merészeld bántani! Mit akarsz?- próbált határozottan fellépni, de nem túlzottan sikerült. Aranybarna tekintetében keveredett a döbbenet, a félelem, és a harag. |
- Igaz, nemsokára tényleg elég sötét lesz - mondta ráérősen, majd felállt, és indult. Azaz csak tervezte, mert meglátta a vigyorgó fehér hímet. ~Ne vigyorogj ilyen sugárzóan, még berepül a szádba egy bogár~ gondolta csípősen, de azért a pókerarcát megtartotta.
- Jó estét - köszönt vissza. Már kezdte volna, hogy szép időjük van, mikor szembeötlött neki valami. Ezek ismerik egymást? Fülei felálltak, és eléggé meglepett arcot vágott. - Az istenek irányába? - kérdezte halkan. Persze esze ágában sem volt hallgatózni, de mégis érdekelte az ügy. |
[53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Asgard félszigetének földjére léptél, a farkasok világában jársz...Nem is olyan rég váratlan esemény történt, és most isteni farkasok
A méretéhez képest elég ruganyosan Hermod és Tarys közé került, ha nem lenne ekkora a hasa lehet még észre sem vették volna. Fülei felfelé álltak és kíváncsian várta a választ öccsétől, ám nemsok értelmeset tudott mondani amire csak kivillantotta a fogait fenhéjázóan egy pár pillanatra. A következő pár perc hallgatással telt, ám Hermod következő lépése meglepte és méginkább, hogy konkrét választ is várt. Ismerte, addig úgysem fogja békén hagyni és Ő is rágódni fog rajta, hogy most miért is jött le....A tervét senkinek sem akarta elárulni, hogy az uralma alá akar hajtani minden világot, csak elősször követőket kell hozzá szereznie ami nehéz lesz....~Nehéz volt ide lejutnom. Elhiheted, hogy őszinte választ nemfogok adni.~ adta az öccse tudtára gondolatban, amit Tarys nem hallhatott, bár meglepheti Hermod reagciója a semmire....