|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 20:57 - |
 |
[59-40] [39-20] [19-1]
 A bika szökellését megakasztotta a nekiugró farkas, és hirtelenjében a szarvas azt sem tudta, mi történik vele. Érezte a torkába vájó agyarakat, és az éles fájdalom fényes pengeként vágott az elméjébe, a pánik vörös ködét hozva magáva. A bika dobálta a fejét, táncolt, mindent megtett hogy lerázza a ragadozót a nyakáról, de eközben a vér ütemesen folyt a sebből, és az állat látása kezdett homályosulni. Értelmének utolsó szikrájával megpróbálta nekicsapni a farkast egy fának. Nyílt mezőn tehetetlen lett volna, de talán itt még sikerül megszabadulnia a fogak halálos satujától...
 Nem telt bele sok idő, hogy beérje a kétségbeesetten küzdő bikát. A fehér farkas vicsorra húzta a száját, majd a szarvas oldala mellé érve ráugrott, és karmait a húsba vájva bevetette a fogsorát is. Nem ejtett halálos sebet a szarvason, azt megtette helyette Anivia, viszont minél több sebből vérzik a prédájuk, annál jobban fárad. Azt a harapást a torkon nem fogja túlélni, és noha még próbálkozott, Hati megjelenése végképp megpecsételte a sorsát. |
 Anivia nem siette el a dolgot, csendben várt a szarvasra a hasadékban. Nem ugrott ki...még nem. A him hajszál pontosan terelte a bakot a hasadék felé, igy Aniviának egy új ötletet adott. A szarvas egyre csak felé közeledett, de a nőstény tovább várt. Ez volt Anivia egyik kedvenc fegyvere. A türelem. Megfeszitette az izmait, majd ahogy a szarvas odaért kiugrott a hasadékból, álkapcsával pont a bak torkát kapta el. Ahogy a nőstény megérezte a szájában a vér izét, ha ehetséges, még szorosabbra zárta az álkapcsait. ~ Ne hidd hogy olyan könnyen engedlek kicsivirág. Nálad már erősebbel is harcoltam. ~ gondolta, miközben az áldozat nyakán csüngött. |
Hati bólintott Aniviának, és összehúzott szemmel mérte fel a helyzetet. Ez a szarvas nem fogja sokáig bírni. A legjobb, ha egyenesen a nőstényhez tereli. Általában Hati szokott lenni az, aki elvágja a préda útját, és végez vele, de ma vállalta a hajtó szerepét. Elvégre a szarvast Anivia vette észre, és Hati nem akart vitatkozni afelett, hogy ki lesz a vadászat hóhéra.
-Hajtom- mondta röviden a nősténynek, tömött fehér bundája alatt megfeszültek az izmok. -Állj készen.-
Meg se várta a választ, kicsusszant Aniviva mellől a barlangból, és amennyire hangtalanul csak tudott, tett egy nagy kört, hogy a szarvas másik oldalára kerüljön. Szerencsére a növényevő nem volt olyan közel, hogy kiszúrja a mozgását, és Hati ügyelt arra, hogy elég nagy körben kerülje meg a szarvast. Attól sem kellett tartania, hogy a préda kiszagolja, hiszen a levegőt áthatotta az esőszag. Mikor már nem akart tovább kockáztatni azzal, hogy meg közelebb megy hozzá, a fehér hím acsarkodva a szarvas felé lódult, fenyegetően elővillantva méretes agyarait.
Teljesen váratlanul érte a felbukkanó farkas. Rémülten megugrott, és pánikba esve szaladni kezdett. Sérült lábába fájdalom nyilallt, de a szarvas tudta, hogy most nem szabad erre koncentrálnia. Kissé sántán is le tudja futni a ragadozót, mindig is ő volt a sajátjai közül az egyik leggyorsabb. Ahogy kezdett távolodni a farkastól, megkönnyebbülés árasztotta el, és magabiztosságában nem figyelt arra az egyszerű tényre, hogy éppen arra szalad, amerre Hati azt szeretné. A hasadék és Anivia felé. |
Anivia miután a him beleegyezett a vadászatba neki látott a terv kieszelésének. ~ Nos, nézzük csak hogy mink van. Az eső elmossa a szagunkat, talán ez a legnagyobb előnyünk. A másik pedig az hogy ketten vagyunk. Egy szarvas még sérülten is veszélyes, de ha kifárasztjuk akkor előbb vagy utóbb össze fog esni, és aztán már a mi mancsunkban van az élete. ~ Egy halk mosoly jelent meg a száján, már szinte maga előtt látta a haldokló prédát. - Nos, akkor indulhatunk? - kérdezte alig halhatóan a himtől. |
A sérült szarvas mit sem sejtve húzta a lábát a fák közt, hogy minél hamarabb viszonylag esőmentes helyet találjon. Itt, a levelek takarásában már jobb volt a helyzet mint a nyílt színen, így az állat megkönnyebbülten lassított, és pihentette a lábát. Mostanában rájárt a rúd. Nem is értette, hogy nem vette észre azt a farkast...Megmenekült, de a fognyoma most ott díszeleg a lábán. A szarvas körülnézett, és a levegőbe szimatolt, de a szél nem neki kedvezett. Sejtelme sem volt a közelben lévő két ragadozóról.
Ugyan Hatinak nem volt szüksége trófeákra, de szeretett vadászni, és nem vetette volna meg a forró vér ízét a szájában. Amúgy is kellett valami, ami eltereli a gondolatait a Raen falkáról és az idegen farkasokról.
-Megegyeztünk -morogta halkan. Nem kérdezett rá, hogyan akarja kivitelezni Anivia a szarvas megölését, gondolta majd úgyis elmondja. Az ő ötlete a vadászat, az ő feladata a terv is. Hati kipillantott a rejtekhelyükről, és bár nem látta olyan élesen a szarvast, abban biztos volt, hogy az egyed sántít. ~Talán mégsem lesz ez olyan nehéz feladat~, állapította meg magában a hím. |
Halványan a hím felé sandított majd megszólalt a lehető leghalkabban. - Ha segítesz tiéd lehet a trófea része, nekem csak a húsa kell. - bökött orrával az agancsra ami meglehetősen nagy volt. Látszott a szarvason hogy már öreg volt, ez viszont nem volt az egyik legbiztatóbb jel. Lehet hogy sérült, de minél öregebb, annál tapasztaltabb. És a tapasztalt egyedek könnyen ölhetnek is. Anivia ismert már olyan valakit aki egy ereje teljében lévő szarvasnak neki esett. Agancsra nyársalva végezte. Halkan nyelt egyet. Nem akart úgy járni mint az a farkas, de a hús gondolata már csábította. A félelme ahogy megjelent úgy el is tűnt. |
Értette Anivia álláspontját, de mindeközben az lebegett a szeme előtt, hogy mennyiben zavarhatnak be a jövevények a hatalomátvételi terveibe. Annak ellenére, hogy sok éve nem élt már falkában, Hati nem volt született vándor. Túl sokat aggódott, és túl sokat konspirált- egy igazi vándor olyan, mint ez a nőstény. Hati csupán önközpontú volt, de nem teljesen független. Ha tagadta is, a falkához még mindig fűzték kötelékek, akkor is hogyha ezek a gyűlölet és a bosszú láncai voltak. Gondolataiból Anivia mozdulata zökkentette ki, és a fehér hím is megérezte a szarvashús szagát A nőstényre sandított, hogy mit akar tenni. A maga részéről nem ragaszkodott okvetlen egy vadászathoz hisz nem volt éhes, de esetleg részt vehet benne, pusztán a szórakozás kedvéért. |
- Szó sincs arról hogy aggódnák miattuk. Ameddig nem zabálnak fel mindent és békén hagynak addig felőlem csinálhatnak amit akarnak. Az ő ügyük hogy mit csinálnak, nem az enyém. Én pedig nem fogok odamenni hozzájuk hogy megölessem magam. Annyira azért nem vagyok hülye. - morgott fel halkan. A következő pillanatban azonban egy ismerős szag csapta meg az orrát, mire egyből lehasalt a földre. Szemét enyhé összeszűkítve figyelte a kinti tájat és hamarosan meg is pillantotta a sérült áporszarvast aki éppen az eső elől menekült. Akaratlanul is megnyalta a szája szélét. imádta az áporszarvas húst, egy gond volt vele, az pedig az volt hogy nagyon nehezen lehetett megszerezni. Ez az egyed viszont sérült volt. Anivia fejében 1 pillanat alatt megjelent az ötlet. Megfogja támadni a szarvast. |
Szeme sarkából Aniviára sandított, és egy kis vigyorra húzta a száját.
-Én is vándor vagyok. Minnél többet tudsz, annál jobb, nem igaz? Akárki fiai-borjai is ezek, újak, és ez nem ad okot arra hogy táncra perdüljek az örömtől. Van, amikor a kívülállóknak is össze kell tartani, annak ellenére hogy mind kellő mértékben önzőek vagyunk - nézett újra maga elé, majd ő is felült. Idegesítette, hogy a nőstény feje magasabb pozícióban van, mint az övé. A dominancia a vérében volt, sosem tudta elnyomni magában.
-Vagy te talán nem aggódsz miattuk? Eddig is érkeztek farkasok a szigetre, de nem egy egész horda. Ha engem kérdezel, nincs hely számukra, és nem is lesz. - mióta beszéltek, most először hallatszódott ki a hangjából az arrogancia. Hatit zavarta a saját tétlensége. Annak idején aki az útjában volt, könnyedén eltehette láb alól, de most ezek az idegenek...Teljesen belezavarnak a képbe. |
- Annyi tudok amennyit a többi vándor is. Azt hogy hirtelen jelentek meg, ismerik egymást és erősebbek mint az átlag. Az egyik még meg is tépett amikor nem volt kedvem vele tölteni a szabad időmet. - morgott fel hangosan az emlékre. Eddig csak pár új "taggal" találkozott, de a legtöbbet már látta. Szóba viszont nem nagyon keveredett velük. Az okos csak akkor beszél ha szükséges és ha valakit után konkrétan kémkedsz, akkor a beszéd a legnagyobb hiba amit elkövethetsz. - Hmm. Annyit tudok még hogy van egy öregebb tag, de ezen kívül mást nem. Miért is kérdezed? - ült fel gyanakodva. A hatodik érzéke egy pillanat alatt kapcsolt be. Kezdte érezni azt hogy a hím veszélyesebb, minthogy ő azt gondolta. |
Némán letelepedett a nőstény mellé, megtartva a kellő távolságot, és kibámult az esőbe. Egy ideig csak az eső zaja törte meg a csöndet, ahogy vízcseppek egyre szaporább ütemben záporoztak az égből, majd Hati megszólalt. Ha már itt van, ilyen helyzetben, talán szerezhet némi információt. Annyit megtanult a száműzetése alatt, hogy a magányos farkasok több mindent észrevesznek, mint a közösségben élők.
-Szóval...azok az átlagon felüli farkasok, akiket emlegettél. Mennyit tudsz róluk? -igyekezett többé-kevésbé barátságos tónusban kérdezni. Hati alapvető hangneme azt a benyomást keltette volna, mintha egy kihallgatáson lennének, márpedig ezt a hím nem akarta. Ha Anivia tud bármit is, könnyebb kihúzni belőle ha adja a könnyed, csevegni szerető fickót. |
Örömében majdnem ugrott egyet, ahogy meglátta a hasadékot. De persze nem volt már kölyök (dehogy ne, néhány szituációban maga volt a gyerek szó megtestesítője), így visszafogta magát. Enyhén meglepődött ahogy észrevette hogy a hím még mindig a társaságában van. Azt hitte már itt hagyta vagy mi fene, de ez nem is annyira fura ha visszatekintünk a közelmúltjára. Óvatosan bement a hasadékba, majd összegömbölyödött amennyire csak tudott, így úgy nézett ki mintha tényleg ártatlan lenne és félne az esőtől. Félig meddig igaz is volt. Iszonyatos víziszony volt, de az esőt még szerette is, ha az nem fa tépő. Ez pedig olyan volt. Letette a szájában cipelt nyúlmaradványt, majd nézte azt ahogyan az esőcseppek ostromolták a talajt. |
Felpillantott a nem éppen bizalomgerjesztő égboltra, és magában igazat adott Aniviának. Nem igazán szeretett volna egy csuromvizes bundát magának, így követte a nőstényfarkast. Általában nem volt szokása másokat követni, de megeshet, hogy Anivia gyorsabban talál valami menedéket, mint ő, szóval ilyen helyzetben igazán félretolható a dominancia meg miegymás. A nőstény léptei biztosak voltak, amiből Hati arra következtetett, hogy tudja mit keres. Nem sokkal később a fehér farkas meg is pillantott egy szimpatikus, menedéket nyújtó hasadékot, és gyorsított a tempóján, hogy ne Anivia mögött, hanem legalábbis mellette baktasson. Az ég időközben egyre borongósabb árnyalatot öltött, és egy kósza esőcsepp találta el Hati orrát, ami prüszkölésre késztette a nagy vezért.
-Ostoba eső -dünnyögte az orra alatt, és ingerülten megrázta a fejét. Ha őszinte akart lenni, ki nem állhatta az esőt. |
- Ysgar, hu? Olyan ősies beütése van. - mondta ki a "véleményét" a névről. Szemével újra az eget kémlelte , most már a felhők teljesen kitakarták a napot, egy nagy szürkeség volt az átlagosan kék égbolt. - Hát, Ysgar, azt hiszem hogy jobb lenne ha keresnénk valami menedék helyet magunknak, mert ebből jó nagy vihar lesz. Ha akarsz maradhatsz, nekem oly mindegy, de én nem szeretnék elkapni egy jó kis tüdőgyulladást. - állt fel szájába kapta a félig megevett nyulat majd ügetve elkezdett valami menedéket keresni a völgyben. ~ Ha jól emlékszem kell itt lennie valahol egy kisebb szirtnek ami alá be lehet lapulni...~ |
Anivia szavai felidézték benne, amire a hangok már figyelmeztették. Az idegenek a félszigeten...A hang, Sinuba, aki a legtöbbször szólt hozzá, már elmondta neki hogy keresztezhetik a terveit. Akárkik is legyenek ezek a betolakodók, Hati nem fogja hagyni, hogy bármit is elrontsanak. ~Bezzeg a te összes gondod az, hogy tele legyen a gyomrod.~ A fehér hím vetett egy oldalpillantást a nőstényre. Nem ítélte el, csak szokás szerint többre tartotta önmagát akárki másnál.
-Ahogy gondolod. Még mindig felkeresheted őket, mostanság minden jöttmentet befogadnak. Éppen ezért, túlzottan komoly védelmet sem várhatsz tőlük. -hangzott a véleménye, majd rezzenéstelen arccal fogadta Anivia bemutatkozását. Amikor a nevét kérdezték, habozott egy pár másodpercet, mint aki nem akarja elárulni azt, majd végül nagy kegyesen kibökte.
-Ysgar. A nevem Ysgar. Örvendek a szerencsének. -sötétnarancs szemei felparázslottak egy pillanatra. Egyetlen farkas volt, akit eléggé tisztelt ahhoz, hogy a nevét használja, mégpedig a tulajdon apja. ~Vajon mit gondolnál rólam, ha látnál most, apám? Te is úgy ítélnéd, hogy elbuktam az örökségem? Nem...Tudom, hogy te nem lennél olyan vak, mint a többiek. Te látnál engem.~ |
- Lehet hogy jobban jártam a falka nélküliséggel, lehet hogy nem, ez a szituációtól függ. - állt fel és rázta meg magát. - Most például jól jönne egy kisebb falka. Hirtelen nagyon sok új farkas jelent meg és a legtöbbjük a szóbeszéd szerint erősebb mint az átlag. Így is kevés étel van, most még kevesebb lesz. - beleszimatolt a levegőbe és egyből megcsapta a többi farkas szaga. Szerencsére erős szél volt, ez kedvezett is, meg nem is. A jó az volt hogy te éreztél szinte mindenkit, a rossz pedig az hogy ez az ő helyzetükben is ugyan az volt. Mindenki tudta hogy a többi hol van. Halkan felsóhajtott majd felnézett az égre. Szinte egy pillanat alatt jelentek meg az esőfelhők az égen. ~ Ebből jó nagy vihar lesz. ~ A kis terepszemléből hamarosan visszafordult a hímhez. - Különben a nevem Anivia. Blackfrost Anivia, ha úgy tetszik. És benned kit tisztelhetek? - ült le újra, de ezúttal a hímmel szemben. Csak most jutott eszébe hogy még nem is tudják egymás nevét, pedig ez egy alap lenne. Blackfrost Anivia, így hívta Nautilus is. Nem értette hogy minek a Blackfrost, az öreg Nau azt mondta hogy az ő szüleinél is volt egy ilyen családi hagyomány vagy mi, amivel mindenki egy második nevet ami kifejezi valamennyire a farkast. A Blackfrost egy utalás volt a szőre színére és arra hogy télen talált rá az öreg. Egy alig látható mosoly húzódott a szájára. Jó volt egy kellemes emléket előhalásznia múltból. |
-Jól hiszed- Hati egy pillanatra elgondolkodott, hogy mennyit mondjon ennek az idegennek, aztán végül úgy határozott, hogy nem baj ha néha szóba áll valakivel. -Annak idején engem is cserbenhagyott egy falka. Úgy tűnik, ez már csak így általánosan jellemző rájuk. A hűséget, az összetartást hirdetik, közben pedig egyik napról a másikra elfelejtik a nevedet, ha szükséged lenne rájuk. A mai falkákat nem köti más össze, mint egy nagy csokor hazugság. Az alfáik gyávák és cselekvésre képtelenek, a harcosaikban pedig annyi tűz ég, mint egy madárfióka szívében. A mogurok pedig...Hihetetlen, hogy a többiek meghajolnak a zavaros, naiv kis elméjük előtt. - mordult egyet, és némileg enyhébb hangon folytatta. -Igen...Megvan a történetem, és tudod mit? Hálás lehetsz, hogy annak idején kitaszított az a falka. Te jártál jobban. - |
- Én örülnék neki a legjobban ha tudnám hogy melyik hagyott ott anno, de sajnos semmi ötletem nincsen. Arra se emlékszem hogy egyáltalán hogy néztek ki azok akik elhagytak. Úgy is mindegy. Akik a halálnak akartak adni biztosan azt hiszik hogy halott vagyok, nem is sejtik valószínűleg hogy élek. Szóval ennyit erről. - tépte le a nyúl egyik hátsó combját. A sok beszédtől megjött az étvágya. - Te sem úgy nézel ki mint aki annyira rajongana az itteni falkákért. Gondolom neked is megvan a kis történeted. - nézett rá a hímre és csak most igazán jött rá hogy mekkora nagy köztük a méret különbség. ~ Jobb ha megválogatom a szavaimat, különben sec-perc alatt képes lenne letépi a fülem. ~ |
-De szigorúan ítélkezel- hunyorított Aniviára, és a nap felé fordította arcát. -Ámbátor igazad van. A gyengék valóban nem érdemlik meg azt, hogy az erősek pátyolgassák őket. - tetszett neki a nőstény hozzáállása. Bár ő maga hitt egy erős, életképes falka létrehozásában, hasonló elveket vallott. A természet rendje az, hogy aki nem tud segíteni magán, az elbukik.
-Na és melyik falka volt ez a kegyetlen?- érdeklődött semleges hangon. Maga a mondat mintha kicsit gúnyos akart volna lenni, de a tény, hogy a szavak minden érzelemtől mentesen csengtek, zavaróan hatott. Hatin többek között ezért volt nehéz kiigazodni, sokszor nem lehetett eldönteni, vajon mi van egy-egy kérdése vagy kommentárja mögött. |
Halkan csámcsogva hallgatta a hímet. A nyúl első részét konkrétan már megette, ennyi elég is volt neki a pillanatnyi éhségére. A falka szóra azonban összerándult a gyomra. Sose volt falka tag és azok után hogy otthagyták nem is akart be kerülni egybe. - Még jó hogy nem vagyok falkabeli. Azok után hogy még kölyökként kint hagytak a halálnak nem hiszem hogy megérdemlik azt hogy egyáltalán beálljak közéjük. A falka csak egy védőbástya a gyengéknek. Egyedül az alfa az aki érdemes az életre...néha pedig az se. - mondta inkább magának minthogy Hatinak. Egyszerűen csak kijöttek belőle a szavak. Az öreg Nautiluson kívül senkije nem volt, még egy szem kabala madártársa se. Eddigi egész életét szinte csak egyedül élte le. És nem bánta meg. |
[59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Asgard félszigetének földjére léptél, a farkasok világában jársz...Nem is olyan rég váratlan esemény történt, és most isteni farkasok
Nem telt bele sok idő, hogy beérje a kétségbeesetten küzdő bikát. A fehér farkas vicsorra húzta a száját, majd a szarvas oldala mellé érve ráugrott, és karmait a húsba vájva bevetette a fogsorát is. Nem ejtett halálos sebet a szarvason, azt megtette helyette Anivia, viszont minél több sebből vérzik a prédájuk, annál jobban fárad. Azt a harapást a torkon nem fogja túlélni, és noha még próbálkozott, Hati megjelenése végképp megpecsételte a sorsát.
Anivia nem siette el a dolgot, csendben várt a szarvasra a hasadékban. Nem ugrott ki...még nem. A him hajszál pontosan terelte a bakot a hasadék felé, igy Aniviának egy új ötletet adott. A szarvas egyre csak felé közeledett, de a nőstény tovább várt. Ez volt Anivia egyik kedvenc fegyvere. A türelem. Megfeszitette az izmait, majd ahogy a szarvas odaért kiugrott a hasadékból, álkapcsával pont a bak torkát kapta el. Ahogy a nőstény megérezte a szájában a vér izét, ha ehetséges, még szorosabbra zárta az álkapcsait. ~ Ne hidd hogy olyan könnyen engedlek kicsivirág. Nálad már erősebbel is harcoltam. ~ gondolta, miközben az áldozat nyakán csüngött.