|
Témaindító hozzászólás
|
2012.03.08. 20:57 - |
 |
[59-40] [39-20] [19-1]
 Ha Hati esetleg egy másik farkas lett volna, akkor egy szerény mosoly kíséretében legyint a mancsával hogy "ah ugyan, az azért túlzás", de hát Hati Hati volt, ezért pontosan olyan beképzelt fejet vágott, mint egész eddigi életében.
-Khm...köszönöm. Viszont. -biccentett Aniviának, a bundás megjegyzésre pedig egy újabb önbizalommal megspékelt vigyorral válaszolt. -Majd igyekszem vigyázni rá.
Az érintés váratlanul érte, mióta nem falkában élt, elszokott más farkasok társaságától. Mindenesetre úgy ítélte, Aniviának ennyi megengedett. Jó vadásztársnak bizonyult. Utánanézett, ahogy a nőstény eltalpalt, majd ő is elfordult, és gondolatait a fia irányába fordította. Vajon mi van Gressillel? Sikerült neki, amivel megbízta? Annyira nem lehet béndzsa, hogy egy ilyen egyszerű feladatot elbaltáz...
//Hati el// |
 - Hmm, azért jó volt találkozni egy notmális farkassal is. - állt fel ő is, majd lerázta magáról a földről a bundájára kerülő port. - Most mondanám hogy vigyázz magadra, vagy ilyesmi, te neked elég csak ránézni valakire és feldobja a mancsát, szóval ezt a kivánságot megtartom magamnak, mert még elkélhet későbbre. - mondta, majd feltette a mancsát a hím vállára. - Azért sok sikert nagyfiú, gondolom előbb vagy utóbb még össze fogunk futni. Addig tartsd meg a bundádat. - vette le a mancsát, majd elindult az erdő felé, találni magának valami rejtekhelyet éjszakára. A legutóbbi kis odút tegnap elvették tőle, akkor nem volt ereje vissza szerezni a helyet, de most hogy evett, bármiféle gondolkodás nélkül vissza foglya szerezni azt, ami az övé. Biztosan nem számítanak majd rá, hogy a nőstény majd vissza jön, ez pedig egy nagyon nagy előny volt számára. ~ Vigyázzat fiúk, Anivia közeleg. ~ gondolta magában egy gonosz mosoly kiséretében. |
-Értem- nyugtázta Hati, és kissé félrebillentette a fejét. Érdekes, egyesek még keresnek is másokat! Ő a fél életét azzal töltötte hogy lerázni próbált nemkívánatos elemeket. Különös az élet. Ahogy a nőstény felpillantott, reflexből ő is követte a tekintetét. A nap már leáldozóban van, de Hatinak fel se tűnt, milyen gyorsan elrepült az idő. Kis vigyor jelent meg a pofáján Anivia megjegyzésére. "Elszórakoztuk..." Idejét se tudta már, mikor csinált valamit is aminek köze van a szórakozáshoz.
-Igen, nagyon úgy tűnik.- kinyitotta a száját egy tekintélyes ásításra. -Hm. Azt hiszem, akkor elválnak útjaink. Tiszteletem a szakácsnak, nem volt rossz- intett a mellső lábával a tetem felé, amiből már szinte csak a csontok maradtak, majd lassan felállt. Bár még nem számított kifejezetten öregnek, azért nem szeretett pattogni. |
- Csak az egyik ismerősömet keresem, akiről már jó ideje nem hallottam. - felelte, majd megrázta magát. Nautilussal való kapcsolata megromlott, mióta a hím eltűnt, de Anivia ettől függetlenül törődött az öregével. Talán ő volt az egyetlen gyenge pontja. Még most is tűzbe menne érte, pedig már évek teltek el azóta, hogy utoljára látta az "apját". - Előbb vagy utóbb úgyis megtalálom... - morogta magának, majd felnézett az égre. Már kezdett sötétedni, de ezt már nem a felhők okozták. A nap már rég lemenőben volt, csak eddig nem vette észre. - Hmm. Ezek szerint végigszórakoztunk egy egész napot... - kuncogta halkan. Szokatlan volt számára hogy ilyen gyorsan teljen az idő, nem szokott hozzá ahhoz hogy legyen társasága, akivel majd elszórakozik. |
-Két tagú falkák? No látod, ez baj- dünnyögte az orra alatt a régi, szebb időkre gondolva. Persze, akkor még megérte falkatagnak lenni. -A kölyökkor pedig talán nem is ér annyit, mint gondolod. Minél előbb felfogod, miről is szól az élet, annál jobb...A babusgatás csak elhúzza a boldog tudatlanság állapotát. - ahogy ezeket a szavakat kimondta, elgondolkodott. A saját kölyökkora jutott eszébe. Persze, neki volt...tényleg úgy gondolja, hogy jobb lett volna neki nélküle, vagy csak a belé ivódott szándékos ridegség beszél belőle? A volt alfa elhessegette magától a felmerült kérdéseket, nem szeretett sokat filózni dolgokon. Inkább újra teljes figyelmét Aniviára fordította.
-Rézvörös bunda? ...Nem, nem rémlik. - noha általában nem mondott volna többet, mert nem az ő dolga, és egyébként is, mit érdekelje, most mégis megkérdezte. -Miért?- |
- Nem vagyok szabad és korán érőnek sem mondanám magamat. Akkor lennék szabad, ha bárhova mehetnék, de bizonyos helyeket két tagú falkák uralnak, és ha én beteszem oda a mancsom garantált tépést kapok. Már pedig én nem vagyok idióta, hogy a vesztembe rohanjak. És lehet, hogy megnevelt a vadon, de attól még volt kölyök korom, sőt, néha még most is hajlamos vagyok úgy viselkedni, mintha kölyök lennék. Korán elvesztettem az igazi kölyökkort, így most probálom meg bepotólni, ha érted... - ült le, miközben elkezdte a farkát csóválni. Emlékezett arra, amikor Nautilus mindig hozta neki az élelmet, mindig csóválta a farkát, amikor megérkezett az öreg. Most meg azért csóválja, mert eddig még nem vették el a teljes szabadságát. Nautilus gondolata azonban szöget vert a fejében. Talán a hím tudna neki segíteni megtalálnia a nevelőapját. - Hmm. Azt szeretném kérdezni, hogy láttál-e mostanság a környéken egy rézvörös bundájú, enyhén öreg farkast? - kérdezte, miközben kibámult a tájra. |
-Akármennyi éves is volt, a lényeg, hogy finom a húsa -kommentálta a dolgot, majd lazított a tartásán. Alfaság ide-vagy oda, úgy ülni mint egy karórépa nem kifejezetten kellemes. - ..."Mérsékelten messze", hm? -kérdezte aztán egy kis szünet után. -Valami azt súgja nekem, hogy ezt inkább lelkiekben érted. Hadd találjam ki, te az a korán érő, szabad és önálló vándornak született típus vagy, igazam van? -az utóbbi időben sok farkassal talákozott, akik ilyenek voltak. Hati sok tulajdonságukban magára ismert, de talán kevésbé volt önfejű, mint a vándorok jelentős hányada. Általában azt tapasztalta, hogy a vándor farkas tényleg azt teszi amit akar, de még akkor is ha megszakad bele. Hati azért ennél jobban vigyázott magára. Ha minden balhéban az utolsó vérig akart volna küzdeni, valószínűleg nem érte volna meg a negyvenkettőt. |
Anivia majdnem hogy kiköpte a húst, amin éppen csámcsogott, ahogy a hím azt mondta, hogy adjon még a korhoz tízet. - Plusz tíz év? Te aztán tartod magad. Ki nem néztem volna belőled. Hát, ennyit a tippelőkémről. - csóválta meg a fejét. Őszintén, Anivia a lehető legrosszabb tippelő volt. - Kölyök? Meszek vagyok attól. Mondjuk nem annyira nagyon messze, de mérsékelten messze. Nem is tudom, mikor voltam még kölyök. - mosolygott, miközben lenyelt még egy falatot a szarvasból. A hosszas evés, meghozta gyümölcsét, az agancsos ki volt már belezve, a csontokon kivűl nem igazán maradt már semmi a vadból. - És te Bambi? Te hány éves vagy...vagyis voltál? - bökte meg a mancsával a tetemet, úgy, ahogy a kölykök szokták a félholt békát. – Háát, Azt hiszem, ezt már sosem fogjuk megtudni. – mondta mosolyogva, miközben végigmérte a tetemet. |
-Óó- Hati elégedett képet vágva megbillentette az egyik fülét. -Ezt bóknak veszem. Jó tudni, hogy jól tartom magam- mondta, és megengedett magának egy színpadias, önelégült mosolyt. -Hogy mennyit tévedtél? Hmm...Érzékeny vagyok a koromra, de elárulhatom, csak hogy lásd hogy milyen tapasztalt valakivel is hozott össze a sors. Adj hozzá ahhoz a tipphez még úgy tizet. - Kihúzta magát, amolyan alfásan, de közben a szemei nem voltak olyan komolyak, mint a kinézete. -Szerencsés bundaszín a fehér. Te körülbelül feleannyi lehetsz, még a szürke bundáddal együtt is...ha akarod, még el is kezdhetlek "kölyöknek" hívni.- tette hozzá "jóságosan". |
Halkan kuncogott, ahogy a hím megjegyzést tett a szőrzetére. Talán sértés akart lenni? Anivia számára viszont nem úgy tűnt. Sőt, még tetszett is neki a megjegyzés. - Hogy te őszülsz? Nagyfiú, a fehérbundádon semmi sem látszik meg. Bezzeg az enyémen. 10 évesen még éj fekete bundám volt, most meg már szürke. Nem is emlékszem, hogy mikor kezdett őszülni. Talán amikor még 12 voltam? - emelte fel a fejét, miközben gondolkozni kezdett. Valóban nagyon korán kezdett őszülni, biztosan a valódi családjában volt egy kis genetikai hiba és emiatt. Vagy, csak azért mert a szőrének kedve volt őszülni. - Várjunk csak, te miért őszülnél? Nem tűnsz olyan brutálisan öregnek. Úgy körülbelül a harmincas éveid elején lehetsz. Szerintem. Most pedig hallani szeretném, hogy hányat tévedtem. - mosolygott a hímre, mielőtt kitépett egy újabb cafat húst a szarvasból. |
-Öreg...Amíg még képes vagy legyűrni egy szarvast, fogalmad sincs hogy mi az öregség. Majd ha minden tagod fáj már, és örülsz ha utolérsz egy csigát...Na majd akkor lesz ez kifogás -mondta gonoszkás vigyorral a képén, majd hátralépett, és amíg Anivia evett, ő a mancsát tisztogatta. Annak idején, az apja falkájában sok volt az öreg...Hati nem szerette őket, mindig csak a baj volt velük. Mindig szükségük volt valamire, és mást sem csináltak, csak panaszkodtak, és magasztalták az elmúlt időket. A fiatal Hati egy idő után szívből utálta az elmúlt időket, akármilyen szépen voltak is. A saját falkájában nem is bánt olyan puhán az öregekkel, mint az apja tette. Miért kéne tutujgatni őket? Eljárt felettük az idő, hát istenem. Megesik.
-Bár most hogy így mondod, tényleg olyan a bundád, mintha őszülne -jegyezte meg, ahogy a nőstény szőrzetére tévedt a tekintete, majd megforgatta a szemeit, és halkan morogva hozzátette. -Jó, mondjuk én ne szóljak egy szót sem...- |
Csak lusta vagyok fel kelni. - dőlt ki az oldalára, miközben a hímet nézte. - És lehet hogy már öreg is... - kuncogott alig halhatóan. Aniviát nagyon sokan nézték már öreg farkasnak, és még ő maga sem tudta hogy pontosan miért. Talán a kisugárzása volt az oka, vagy az hogy a szőre szürkés-fekete árnyalatú volt, ő maga sem tudta hogy ezek közül vajon melyik volt a ludas a kor öregítés bűnével. Egy halk morgással fel állt és most már ő is nekilátott a szarvas elfogyasztásának. Lassan ízlelte a húst, élvezte azt a pillanatnyi nyugalmat ami az étkezéssel járt. ~ Igen, egy kis nyugalom...~ |
-De, pontosan -mondta halkan, miután lenyelt egy újabb falatot, és maga elé nézett. -Általában uralkodik. -narancsszínű szemei fellángoltak, és acélos, kemény düh mutatkozott meg bennük, majd Hati arcvonásai elsimultak, és megrántotta a vállát. -Nos, mondjuk hogy nem vagyok a klisék híve.
Lenyalta a vért a szája széléről, és felpillantott, ahogy Anivia ismét megszólalt.
-Hála az ősöknek- mordult. -Rühellem az esőt. Hideg, és minden nedves meg csúszós lesz tőle - tekintete a most már felhőtlen égről Aniviára ugrott. Érdekelte, hogy a nőstény miért nem eszik a zsákmányból.
-Azt hittem, nekem csak a trófeát akarod meghagyni. Vagy időközben magad is sportvadásszá avanzsáltál?- kérdezte, hangjában egy cseppnyi kötekedéssel. |
- Úri farkas? Nem azért hogy kötekedjek, mert nem is akarok, de egy úri farkasnak nem egy rangosabb hely való? Úgy értem hogy...egy úri farkas általában uralkodik és nem egyedül lófrál ebben az idézőjeles kegyetlen és rideg világban. - mondta ki a szavakat csak úgy, mintha nem is érdekelné hogy mit mondana. És miatt ad isten, tényleg nem érdekelte. Fáradt volt és sérült, most az volt a legutolsó számára hogy illedelmesen vagy legalábbis normálisan beszéljen. - Nicsak, elállt az eső... - váltott témát hirtelen ahogy ráeszmélt arra hogy a felhők már nem takarják ki a napot. |
-Nem szoktam engedélyt kérni- mondta könnyedén, majd lehajolt, és kitépett egy jó darabot a szarvas húsából. Élvezettel morrantott, ahogy a vér lecsorgott az állán, és a jóízű étel melegsége szétáradt a bensőjében. Csak azután folytatta, miután lenyelte a falatot. -Csak mivel úrifarkasból vagyok, tudom illik a hölgyeket tiszteletben tartani- rákacsintott Aniviára, és folytatta az evést. Nem mintha valaha tiszteletben tartotta volna a hölgyeket, de kíváncsi volt, van-e a nőstényben valami "ösztönös alfa". A jelek szerint nem igazán, de alázatosnak sem volt mondható. Egyszerűen csak egy farkasnak, akinek tök mindegy, hogy Hati eszik-e először, vagy nem. A fehér vezér ritkán találkozott rangsoron kívül álló farkasokkal, mert nem nagyon állt szóba a többi vándorral, így meglepően felfrissítőnek élte meg valaki olyan társaságát, akinél felesleges bizonyítani vagy gyakorolni az alfaságát. |
~ Hmm. Jól áll nekem a gúny? Ilyet se mondtak még nekem...~ mosolygott alig láthatóan, majd a hímre tekintett. A nagy fehér engedélyt kérően nézett rá, nem is értette miért. Nem szokott hozzá hogy engedélyt vagy bármi mást kérjenek tőle. Nem volt vezér jelleg, se alattvalói hajlama nem volt, ő volt az a bizonyos arany középút. - Csak nyugodtan. - bökött a tetemre az orrával majd a hímre nézett. - És tőlem nem kell soha engedélyt kérni. Tudom hogy a helyem, tudom hogy a hím mindig magasabb rangúbb nálam. Szóval a tieteké az elsőbbség. - feküdt le a földre hogy egy kicsit regenerálódjon. Még ahhoz is fáradt volt egy egyen. |
Hati szinte meglepetten nézett a nőstényre, látva hogy az milyen élvezettel gyilkol. Úgy tűnik, mégis van benne potenciál...A hím pofájára szinte barátságos kifejezés ült, ahogy egy farkasvigyort küldött Anivia felé.
-Van egy stílusod...-jegyezte meg már majdnem elismerően, miután a szarvasból végleg elszállt minden élet. -Jól áll neked a gúny -tette hozzá, majd lejjebb hajtotta egy kicsit a fejét, és belélegezte a szarvas forró vérének illatát. Ha eddig nem is volt éhes, most megjött az étvágya. A nagy fehér vezér megnyalta a száját, és csillogó szemekkel sandított a nőstényre. Alfaként nem szokott várni engedélyre ahhoz, hogy a prédába mártsa az agyarait, de ez a végjáték is egyértelművé tette hogy ez elsősorban Anivia zsákmánya. Hati épp olyan kedvében volt, hát átadta a nősténynek az elsőbbség jogát. |
~ Milyen naiv kis állat a szarvas. Harcol a halál ellen, pedig jól tudja hogy veszve van az élete. ~ gondolta Anivia ahogy nézte a szarvas bukását. Egy pillanat alatt csuklott össze az agancsos lába, már a földön kalimpálva próbálta magát védeni. Bőgőt, segítségért kiáltott. De hiába. Ha lenne is fajtársa aki hallja, az sem jönne ide. Veszett ügyért még az idióta se harcol. Pedig a legtöbbjük az volt. Idióta. Anivia letekintett a szarvasra, akinek a szemében az élet minimális szikrája égett. Anivia csak úgy poénból megbökte a mancsával hogy él-e még az állat, és persze hogy még élt igyekezte megrúgni a farkast, de nem volt elég ereje hozzá, így gyakorlatilag csak rátett Anivia fejére a patáját, "megsimogatta", majd lehúzta onnan. - Hát ez nagyon aranyos volt... - mosolygott a szarvasra majd a szemébe nézett. Látni akarta ahogy elhagyja a lelke a testét. |
A szarvasnak sikerült még egy utolsó kellemetlenséget okoznia Aniviának. Hati felmordult, és elugrott a bika oldalától, de csak azért, hogy előreszökelljen, és egy életveszélyes manőverrel megpróbálja elérni a bika torkát. A növényevő, mikor észlelte a jobbról jövő támadást, Hati felé is meglendítette agancsát, és a fehér hím épp időben ugrott félre. Kívülről úgy tűnhetett, hogy nagyon kicentizte, de Hati tudta hogy mit csinál, és ami még több, imádta csinálni, ilyenkor újra forrni érezte az ereiben a vért. Csak egyetlen gyors támadást intézett a bika torkának, ügyelve, hogy kellően erőset harapjon, majd gyorsan elhúzódott az agancs közeléből, nehogy az állat újra megpróbálja felnyársalni. Persze erre még mindig lehetett volna esély, de Hati nem ítélt már sok erőt a prédának, a sebeiből ítélve.
 Keservesen elbődült, ahogy a fogak újra beletéptek, de ez a bődülés elég gyatrára sikeredett. Megsebezte az egyik farkast, és a másikat majdnem feltűzte az agancsára, de mégis vesztésre állt. A torkán ejtett két seb vörösre festette a nyakát, sérült lába felmondta a szolgálatot, és megrogyott alatta. A bika kimerülten, kóválygó fejjel tette egy lépést hátra, és meghimbálta az agancsát, majd testén remegés futott végig. Érezte, hogy nem sokáig marad már állva. A sebei túl súlyosak voltak. |
Anivia olyan erősen tartotta a vadat, amilyen erősen csak lehetett. De még így is belecsúszott egy apró hiba a tervbe. A nőstény nem tudta folyamatosan ugyanolyan szorosan tartani az állkapcsával az állít nyakát, így ha egy kicsivel is, de lejjebb csúszott arról. Ez pedig esélyt adott a baknak hogy visszatámadjon. A bak sikeresen elkapta a szarvával a nőstényt, de nem életveszélyes helyen, éppen hogy egy picit Anivia pofájába tudott döfni egyet, de ez elég volt a nősténynek hogy elengedje. Egy halk puffanással esett a földre, de ahogy talajt ért egyből fel is pattant. Vérben forgott a szeme, nyelvével megnyalta az arcát és hamar meg is érezte a saját vérét. Egy enyhe mosoly jelent meg a száján. Szerette a harci hegeket, vagy ahogy ő hívta őket emlékeket. Ameddig aseb gyógyulni fog, addig biztos hogy emlékezni fog arra a pillanatra amikor egy másik vad idegen farkassal leterített egy kifejlett áporszarvast. |
[59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Asgard félszigetének földjére léptél, a farkasok világában jársz...Nem is olyan rég váratlan esemény történt, és most isteni farkasok
Ha Hati esetleg egy másik farkas lett volna, akkor egy szerény mosoly kíséretében legyint a mancsával hogy "ah ugyan, az azért túlzás", de hát Hati Hati volt, ezért pontosan olyan beképzelt fejet vágott, mint egész eddigi életében.
- Hmm, azért jó volt találkozni egy notmális farkassal is. - állt fel ő is, majd lerázta magáról a földről a bundájára kerülő port. - Most mondanám hogy vigyázz magadra, vagy ilyesmi, te neked elég csak ránézni valakire és feldobja a mancsát, szóval ezt a kivánságot megtartom magamnak, mert még elkélhet későbbre. - mondta, majd feltette a mancsát a hím vállára. - Azért sok sikert nagyfiú, gondolom előbb vagy utóbb még össze fogunk futni. Addig tartsd meg a bundádat. - vette le a mancsát, majd elindult az erdő felé, találni magának valami rejtekhelyet éjszakára. A legutóbbi kis odút tegnap elvették tőle, akkor nem volt ereje vissza szerezni a helyet, de most hogy evett, bármiféle gondolkodás nélkül vissza foglya szerezni azt, ami az övé. Biztosan nem számítanak majd rá, hogy a nőstény majd vissza jön, ez pedig egy nagyon nagy előny volt számára. ~ Vigyázzat fiúk, Anivia közeleg. ~ gondolta magában egy gonosz mosoly kiséretében.